A legutóbbi közép-európai árvizek okozta gazdasági veszteségek jelentősek. Az első becslések szerint csak a mostani áradások költségei meghaladhatják az egymilliárd eurót, de a pontos költségeket még nem lehet megállapítani, mivel a Boris ciklon özönvízszerű esőzései folyamatosan sújtják a régiót, egyre több halálos áldozatot és jelentős károkat hagyva maga után – írja a Euronews.
Egyes becslések szerint a helyreállítási munkálatok összege több százmillió eurótól, egymilliárd euróig terjedhet.
A rendelkezésre álló legfrissebb információk alapján a legmagasabb biztosított veszteségek valószínűleg Csehországban, a közelmúltbeli kedvezőtlen időjárási események által leginkább érintett országok egyikében fordulhatnak elő. Az országban szerencsére viszonylag elterjedtek a természeti katasztrófákra kötött biztosítások, a többi érintett régióhoz képest
– mondta Mario De Cicco a Morningstar DBRS globális biztosítási és nyugdíj-besorolásokért felelős alelnöke.
Európában már most is az árvíz a legköltségesebb természeti csapás a JBA Risk Management brit környezetvédelmi tanácsadó cég szerint. Csak a folyami árvizek évente 7,8 milliárd euróba kerülnek, és ez a költség várhatóan növekedni fog, mivel az éghajlatváltozás egyre nagyobb és intenzívebb csapadékot idéz elő. Eddig Ausztria, Csehország, Lengyelország és Románia az árvíz által kiemelten sújtott területek, de a természeti csapás lassan Szlovákiát és hazánkat is kiemelten érinteni fogja.
A lengyel, a román és az osztrák kormány több százmillió euró értékű vészhelyzeti alapot szabadított fel, a cseh kormány pedig az árvíz okozta károk miatt a 2024-es költségvetés módosítását fontolgatja.
Összességében az infrastruktúrában, épületekben és ingatlanokban keletkeztek károk, valamint a mentés és segélyek miatti kiadások növekedése, a termelés és a gazdasági tevékenység csökkenését is kiválthatja – mondta Grzegorz Dróżdż, a Conotoxia Invest piaci elemzője.
Az árvíz nem kíméli a vállalatokat sem, hiszen a gyárak és az üzletek egy részének már le kellett állítania a munkavégzést. Ide sorolható a csehországi BorsodChem, Kofola CeskoSlovensko és az OKK Koksovny-nek is.
Újabb fontos korlátozást jelentett be a BKK az árvíz miatt
Szerdától a szentendrei HÉV csak a Margit híd budai hídfőig közlekedik. Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, akkor további forgalmi korlátozások is várhatóak.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!