A vádirattal egyező ítéleti tényállás szerint a 26 éves nő 2022. március 19-ére virradóra, nem sokkal éjfél után a VIII. kerületi, József körút 31. szám előtt levő ATM-nél figyelt fel a kínai sértettre, aki éppen készpénzt vett fel. A nő elhatározta, hogy a férfit meglopja, ezért odalépett hozzá és kikapta a bankjegyeket a kezéből.

A sértett ekkor megfordult és megpróbálta visszaszerezni a pénzét, veszekedni kezdtek, a sértett követelte vissza a tulajdonát, amit a vádlott nem akart visszaadni.

A bankókat mindketten rángatni kezdték, köztük dulakodás alakult ki. A nő egyik ismerőse, egy 43 éves férfi ekkor meglátta a körút túloldaláról, hogy ismerőse egy férfival dulakodik, ezért odasietett és a férfit ököllel megütötte, melytől a sértett előbb a kirakat üvegének esett, majd pedig a földre.  Ezt követően az elkövetők a pénz nagy részével elhagyták a helyszínt. A bántalmazás következtében az  áldozat súlyosan megsérült.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt – úgynevezett megtartásos – rablás bűntettével, a férfit pedig – előélete miatt mint többszörös visszaesőt – súlyos testi sértés bűntettével vádolta vádiratában.

 A Pesti Központi Kerületi Bíróság a bűnösségüket teljes körűen beismerő vádlottakat bűnösnek mondta ki vád szerint, és a nőt 2 év 6 hónap, társát 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá a nővel szemben – a megszerzett összeg erejéig - vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet a nő vonatkozásában jogerős, a férfi és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt – úgynevezett megtartásos – rablás bűntettével, a férfit pedig – előélete miatt mint többszörös visszaesőt – súlyos testi sértés bűntettével vádolta vádiratában. A Pesti Központi Kerületi Bíróságnak a vádlottak teljes körűen beismerték tettüket, a nőt jogerősen 2 év 6 hónap, a férfit 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ezen felül a nővel szemben – a megszerzett összeg erejéig - vagyonelkobzást rendelt el. A férfi és védője fellebbezést nyújtott be enyhítésért.

Már nem divat a bankrablás, sokkal gátlástalanabb módon lopják a legtöbb pénzt

Kockázatos bankrablások helyett mindinkább az egyszerűbben feltörhető ATM-eket veszik célba az európai bűnözői csoportok. Van egy ország, amelyet kimondottan kedvelnek.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.