A 18. század végén íródott az első katonai feljegyzés, amely alapjául szolgált annak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet által elkészített tudományos igényű munkának, ami a Balaton elmúlt több mint kétszáz évét vette górcső alá.
A Zöld Pálya beszámolója szerint az 1782-es dokumentumoktól a világháborús katonai térképeken át a mai műhold felvételekig számos anyagot használtak a szerzők, hogy átfogó képet kapjanak a tó újkori történetéről.
A szakértők megállapítása szerint Magyarország legnagyobb természetes állóvizének vízgyűjtő területei csak kismértékű változást mutatnak a vizsgált időszakban, azonban a partszakaszok beépítettsége ma már egészen más képet fest, mint a Habsburgok korában.
A tanulmány eredményei szerint a vízgyűjtő területekben szinte elenyésző mértékben következett be változás, míg a partszakaszon jelentős nyomot hagyott az elmúlt évszázad tömegturizmusa.
Az urbanizáció dinamikája szorosan tükrözte a társadalmi-politikai változásokat, és erős függőséget mutatott a parttól való távolságtól. A legjelentősebb változások ennek megfelelően a 0-500 m-es és 500-1000 m-es partvonali zónákban történtek a szocializmus idején, amikor a tó a kelet-közép-európai turizmus gócpontjaként működött.
A tömegturizmus által kiváltott urbanizációs folyamat a szocialista rendszer összeomlása óta jelentősen visszaesett, a városi beépített területek vidéki területekké való terjeszkedése viszont továbbra is fennáll.
A tágabb környezet ugyan csak kis mértékben módosult, a partközeli területeket azonban folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben építették be, a tavat mindinkább az idegenforgalmi igényeknek alárendelve.