Balatonlellén egy tűzvészben veszítette el otthonát a közelmúltban a Szabó házaspár. A helyi vállalkozások és a déli parti település önkormányzata azonnal cselekedett, utóbbi egy ideiglenes lakást biztosított a súlyos helyzetbe került nyugdíjas párnak. Ezentúl az északi partról is érkezett segítség: a balatongyöröki Promenád Kávéházból, amely részt vesz az Egy csésze szeretet nevű akcióban.

Vadócz Jenő, a vendéglátóhely képviselője elmondta, a cukrászdában felállított fenyőfára nagyon sok helyi lakos és turista hozott díszeket, a karácsonyfát az összefogás jelképeként most áthozták a déli parton lakó házaspárnak. Ezen túl édességeket is vittek a nyugdíjasoknak.

A fővárosi Mikulásgyár is küldött ajándékot a  Szabó házaspár: az általuk rendezett jótékonysági gyűjtéshez többek között Dobos Evelin színésznő is csatlakozott.

A jótékonysági akció kapcsán Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere a közösség fontos pilléreinek nevezte a nyugdíjas lakosokat. A politikus szerint „a nyugdíjasok támogatása nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági szempontból is fontos. Egy segítőkész, összetartó közösség vonzóbbá teszi a települést az új lakók számára, és erősíti a helyi gazdaságot." Épp ezért tartja példaértékűnek a helyi önkormányzat, a vállalkozások és a közösség tagjainak összefogását.

A nyugdíjasok turisztikai vonzereje

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke is csatlakozott a gyűjtéshez, szerinte egy turisztikai régióban különösen fontos szerepük van az idősebbeknek: ők hordozzák a régió történelmét, kultúráját és hagyományait. Ez a kulturális örökség pedig  a turisták számára is vonzóvá teheti az adott régiót – írja a hírbalaton.hu 

A jövőben a turizmusnak jobban kell támaszkodnia az idősebb generációra a helyi népi hagyományok bemutatásában, a hagyományos táncok és játékok megtanításában

– mondta a BTSZ alelnöke. Hozzátette: sok helyen már az idegenvezetésbe is bevonják a nyugdíjasokat. Hiszen az idősebb helyi lakosok személyes élményeiket és anekdotáikat megosztva hitelesebbé és élvezetesebbé tehetik például a városnézéseket. Máshol a hagyományos kézműves technikák átadása, a helyi termékek bemutatása a feladatuk.