Bár kockázatos prognózist felállítani, Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint
ha nem történik semmi olyan rendkívüli politikai esemény, ami alapjaiban újból felborítja az egyensúlyt, akkor a következő néhány hétben normalizálódott piaci viszonyok között lehet az üzemanyagot értékesíteni.
Kapcsolódó
Várhatóan a 85 dollár körüli hordónkénti olajárszinten tudnak dolgozni, és a mérséklődés, amely az utóbbi néhány napban már az európai termékjegyzésárakban bekövetkezett, hatással lehet majd a hazai üzemanyagárakra is, még akkor is, ha a kormányzati bejelentéseket követően a forint árfolyamában kedvezőtlen irányú elmozdulások voltak - közölte a főtitkár az InfoRádiónak adott interjújában.
Az árakat kedvezően befolyásoló tényező, hogy
- a Beryl hurrikán nem okozott akkora pusztítást, mint várták, nem volt komolyabb hatással a finomítói kapacitásokra, illetve az Egyesült Államok piacának ellátására, mert ha ez bekövetkezett volna, akkor az felborította volna az egyensúlyt az európai üzemanyagpiacokon.
- A piac normalizálódását segíti, hogy nincs eszkaláció a Közel-Keleten.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn behívatta hivatalába a magyar üzemanyag-kereskedők képviselőit: a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a Mol képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait. A rendkívüli megbeszéléseket a hazai piacon kialakult magas üzemanyagárak indokolták, mert
a tárca szerint a benzin esetében 8 forinttal, a gázolaj esetében 15 forinttal kell többet fizetni az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosainak.
A megbeszélésen a Független Benzinkutasok Szövetsége és a Magyar Ásványolaj Szövetség egyaránt javaslatot tett a statisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására. Álláspontjuk szerint a jövőben hatékonyabb lenne a heti helyett havonta történő statisztikai összevetések elvégzése, mellyel a szomszédos országok sajátosságaiból adódó eltérések kiküszöbölhetők.
Ezt a felvetést a tárcavezető megfontolásra alkalmasnak értékelte, de jelezte: a kormány álláspontja változatlan.
A kabinet azonnali lépéseket vár az üzemanyag-kereskedőktől, a családok megvédése érdekében kész szabályozói eszközökkel beavatkozni az üzemanyagpiacon
- jelentette ki Nagy Márton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![A Toyota százezer autóját hívják vissza, új motort kapnak ajándékba az autósok](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202008/orig/image1596466809.jpg/240/?v=2024012201)
A Toyota százezer autóját hívják vissza, új motort kapnak ajándékba az autósok
![Orbán Viktor: A gyermekek után járó adókedvezmény mértékét megduplázzuk](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202306/orig/image1685981591.jpg/240/?v=2024012201)
Orbán Viktor: A gyermekek után járó adókedvezmény mértékét megduplázzuk
![Még bujkálnak a magyarok, de jön a brutális tolongás](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202202/orig/image1645453099.jpg/240/?v=2024012201)
Még bujkálnak a magyarok, de jön a brutális tolongás
![Berobbantották az orosz fegyvereladások Észak-Korea gazdaságát](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722003450.jpg/240/?v=2024012201)
Berobbantották az orosz fegyvereladások Észak-Korea gazdaságát
![Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202403/orig/image1710324233.jpg/240/?v=2024012201)
Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57456/574565/57456531_4249641_d2609903f074a4669e2c6d56ebdd30cd_wm.jpg)