A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség felfegyverkezve és csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat két férfival és egy nővel szemben, akik erőszakosan követelték a sértettől és barátnőjétől, hogy rendezzék tartozásukat. Az egyik vádlott egy hosszú ollót is használt a fenyegetőzéshez.
A vádirat lszerint egy család és közeli ismerőseik 2023. július közepén, egy budapesti lakásban összejövetelt tartottak, majd a buliból megmaradt pálinkával kapcsolatban egyes családtagok és a későbbi sértett abban állapodtak meg, hogy azt a sértett értékesíti és a vételárral a többiek felé elszámol.
2023. július 21-én a kora délutáni órákban a család néhány tagja, a vádlottak közül ketten, egy 46 éves férfi és 27 éves párja, valamint a 46 éves férfi unokaöccse, továbbá annak 28 éves alkalmi ismerőse – a harmadik vádlott – egy budapesti bevásárlóközpontban összetalálkoztak a sértettel és annak barátnőjével. A társaság a sértettet körbevette és hangosan követelte tőle az eladott pálinka vételárát. Nem sokkal később odaért az unokaöcs 28 éves ismerőse is és a nála lévő 27 centiméteres fémollóval az unokaöcs háta mögül megfenyegette a sértettet.
A sértett az erélyes fellépése hatására 5000 forintot adott az unokaöcsnek, aki az összeget kevesellte, de azt zsebre tette, és félreállt, de a három vádlott a többi pénz miatt életveszélyesen megfenyegette, majd a 28 éves férfi az ollóval a sértett oldalát kis erővel megbökte, őt le is fejelte. Eközben a 27 éves nő a férfit egy alkalommal a korláthoz szorította.
A 27 éves nő elvette a sértettnél lévő egy üveg pálinkát és a hátizsákját, majd a sértett közelében tartózkodó, közös gyermekükre vigyázó barátnővel dulakodva a nő zsebéből további 7000,- forintot is megszerzett.
Az incidensnek az értesített biztonsági szolgálat vetett véget, akik a három támadót elfogták és átadták a rendőröknek.
Az esetről videó is készült, az olló jól kivehető az egyik támadó kezében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!