„Több rendőri intézkedés is történt kedden a jogellenes hídfoglalásokkal összefüggésben” – ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán, az előző esti demonstráció után.
A fővárosi tüntetésről azt írták: az Erzsébet hídra bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlésről este hét óra után
többen hosszabb-rövidebb időre teljes szélességében elfoglalták a Szabadság, a Petőfi és a Margit hidat, jelentős mértékben akadályozva a főváros gépjárműforgalmát.
A biztosítással összefüggésben a rendőrök 81 embert igazoltattak, kettőt gyülekezési joggal visszaélés, négyet pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt jelentettek fel – ismertették.
A tájékoztatás szerint közlekedési szabálysértés miatt 58 ember ellen indult eljárás, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
Tiltott fürdőzés miatt egy ember ellen tettek szabálysértési feljelentést, míg két embert garázdaság, egyet garázdaság és kábítószer birtoklása gyanújával állítottak elő
– áll a BRFK közleményében.
Patthelyzet a Margit hídon: három tüntetőt előállítottak
Három férfit állítottak elő a gyülekezési jog szigorítása ellen tartott tüntetésen, miután a rendőrség jogellenesnek nyilvánította a gyűlést. A Margit híd forgalma este 10 óra után indult újra. Bővebben.Ismeretes, az ellenzéki elégedetlenség kipattanása alapvetően a tiltó-korlátozó Lex Pride gyorsított eljárásban történt parlamenti elfogadásával függ össze, de a gyülekezés jogának törvényi úton történő tiprását általánosan is súlyos lépésnek tartják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőtt utóbbi lepacsizna az oroszokkal

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Változás jön kedden a kutakon, érdemes előre tájékozódni

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni
