Az utóbbi pár hétben több lopás is történt a Budapesti Corvinus Egyetemen – olvasható az intézmény honlapján.
Az egyetem szigorításokat vezet be a lopási esetek miatt. Megerősítik például az őrök eljárási körét, plusz őrrel erősítik meg az eddigi személyzetet, valamint arra kérik az oktatókat és a hallgatókat is, hogy ne hagyják őrizetlenül az értékeiket, illetve használják az egyetemi tárolókat, szekrényeket – írja az Eduline.
Nyitott egyetem vagyunk, campusunk, főként a főépület látványosság is, közösségünk terei hermetikusan nem lezárhatóak. A kibővített őrszolgálatnak feladata felfigyelni a gyanús személyekre, eseményekre, de a potenciális elkövetők elvegyülhetnek, és nem minden esetben kirívó a megjelenésük
– olvasható a honlapon.
Az intézmény kiemelte, ha már megtörtént a baj, a károsultak mindenképpen jelentsék be, mivel a problémákról az egyetem gyakran csak a közösségi médiából értesül.
Ez sok diáknak fájni fog: rengeteg egyetemen csökken az állami férőhelyek száma
A 2025-ös felvételi eljárásban több mint 30 egyetemen lesz kevesebb államilag finanszírozott férőhely.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
