A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés és rongálás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki büntetőfékezéssel okozott nagy összegű kárt.

A vád szerint

  • a férfi Simaságon, egy üzletsor előtt úgy hajtott fel az úttestre úgy, hogy nem használt irányjelzőt, ezzel intenzív fékezésre kényszerítette a szabályosan közlekedő személyautó vezetőjét.
  • Utóbbi vezetője távolsági fényt villantott, amit a vádlott visszaintézéssel válaszolt.
  • Ezután mindketten gyorsítottak, de a férfi hirtelen és indokolatlanul állóra fékezte a járművet.
  • A sértett hiába próbált vészfékezni, mégis nekiütközött a vádlott autójának.

Bár személyi sérülés nem történt, a baleset következtében

több mint 1,6 millió forint kár keletkezett a vádlott, és több mint 700 ezer forint a sértett autójában. 

A vádlott szándékosan megszegte a KRESZ szabályait, indokolatlanul csökkentve járműve sebességét, miközben a sértett is szabálytalanul követte őt. A sértett szintén KRESZ szabályszegéssel olyan távolságban követte a vádlott járművét, amely nem lett volna elegendő ahhoz, hogy az elől haladó jármű hirtelen fékezése esetében mögötte megálljon.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbírságot és vezetéstől való eltiltást indítványozott. A Sárvári Járásbíróság fog dönteni a férfi büntetőjogi felelősségéről.