Új fejlemények érkeztek a balatonakarattyai bűzgödörről.
A kérdéses területről kiderült, hogy a Balatonfői Szövetkezeti Zrt. tulajdona, amely 2016 szeptemberétől határozatlan időre bérbe adta a Balatonakarattya Község Önkormányzatának „nem környezetszennyező növényi hulladék, nyesedék tárolása és végleges elhelyezése céljából” azzal a feltétellel, hogy a bérlő az esetlegesen szükséges engedélyeket beszerzi. Ez azonban nem történt meg – derül ki a 24.hu cikkéből . amelyet Rétvári Bence belügyi államtitkár képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Mi is megírtuk, hogy a hatóságok ellenőrzést tartottak a területen és feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert
ezer kilogrammot, illetve 10 köbmétert meghaladó mennyiségű, különböző fajtájú hulladékot találtak.
Az ügy már tavaly júliusban is napirenden volt, már akkor kiderítették, hogy az önkormányzat a terület használója, de a „hulladékot elhelyező elkövető kiléte nem volt megállapítható”. Emiatt tavaly nyáron a nyomozást felfüggesztették, idén pedig újabb lakossági bejelentés miatt indítottak újra eljárást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a vége: brutálisan megdrágul a meleg lakás ezeknél a fogyasztóknál

Drámai választ adott az MNB elnöke az elszálló forint árfolyamra

Lekerült az amerikai szankciós listáról Rogán Antal
Koldusbotra juthat a világ egyik legjobb egyeteme

Teljesen átvariálják a lakossági állampapírokat, új PMÁP és FixMÁP is érkezik

Hihetetlen: végre azonosíthatták Mátyás király csontvázát

Elhallgatták, hogy milyen rákkeltő anyag került az ivóvízbe

Ez egyre félelmetesebb: majdnem átjutott az AI egy állásinterjún

Ekkora a baj? A jegybank és az iparkamara közösen mentené a magyar vállalkozásokat
