A Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola igazgatója augusztus 13-án értesítette a szülőket arról, hogy az iskolabusz-szolgáltatás, amelyet 2012-ben hoztak létre, megszűnik, megnehezítve ezzel számos család életét.
Az indoklás szerint az intézményt fenntartó Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ a busz működésére szánt forrást a 2024-2025-ös tanévben más kötelező feladat ellátására fordítja, az önkormányzat pedig a saját pénzéből nem tudja a járatot üzemeltetni.
Mindez azért súlyos döntés, mert Délegyházán a tavak miatt nagy kerülőket kell megtenni autóval és kerékpárral is, ha valaki a kertvárosból a központba szeretne eljutni – jegyzi meg a 24.hu.
A település mindemellett ráadásul kifejezetten erdős terület, ami azt jelenti, hogy sem járda, sem közvilágítás nincs kiépítve a központon kívül.
Ugyan egy kisebb gyalogutat építettek korábban, de így is sok gyereknek az iskoláig nagyjából 40-50 percbe telik eljutni gyalog, biciklivel pedig 20-25 perc, vagyis naponta körülbelül másfél órát kell sétálniuk oda-vissza.
Riebl Antal polgármester miatt főként a hátrányos helyzetűek miatt kezdték el az iskolabuszt működtetni, hogy ne kelljen a téli cudar körülmények között is gyalog közlekedniük.
Másfelől külön problémát jelentett az is, hogy a Galla-tanyáról induló Volánbusz nem csatlakozik a MÁV-vonatokhoz, emiatt az ott élőknek órákkal korábban kell elindulnia, ha időben be akarnak érni az iskolába vagy a munkába.
Délegyházán a polgármester családbarát kampányának köszönhetően az utóbbi időben megduplázódott a népességszám, a gyerekeké pedig megtriplázódott.
A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ a 24.hu megkeresésére azt mondta, 2019 óta támogatták a busz fenntartását, igaz, a jogszabályok erre nem kötelezték. A támogatást minden évben felülvizsgálták a költségvetés függvényében, a továbbiakban azonban működési költségekre fordítják az ere szánt forrást. Az önkormányzat pedig önerőből nem tudja finanszírozni a buszt. A szülők jelezték, összedobnák rá a pénzt, azonban az évi 35 millió forintos költséget ők sem tudják összedobni.
A tankerület hozzátette, hogy az önkormányzatokról szóló törvény rendelkezik a helyi közösségi közlekedés biztosításáról, azonban a probléma megoldásában partnerek, ennek érdekében pedig kezdeményezték az egyeztetést a Volánbusz Zrt.-vel. A társaság szerint azonban nem érkezett hozzájuk megkeresés.
A Belügyminisztérium az önkormányzatra mutogat
Röviddel a cikk megjelenése után a Belügyminisztérium egy közleményt adott ki, melyben úgy fogalmazott: nem a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ, hanem a délegyházi önkormányzat döntött az iskolabusz szolgáltatás megszűnéséről. A helyi közlekedés szervezése ugyanis önkormányzati feladat, ide értve azt is, hogy a tanulók eljuthassanak az iskolába.
Leszögezték, Délegyháza esetében a tankerületi központ 2019 és 2024 között az önkormányzat kérésére ugyan átvállalta a szolgáltatás költségeinek 20 százalékát, ennek további folyósításához ugyanakkor nem járult hozzá a költségvetési felügyelő, ugyanis a szolgáltatás biztosítása nem a tankerület, hanem az önkormányzat feladata.
Reagált az iskola fenntartója is
Cikkünk megjelenése után a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ lapunkat arról tájékoztatta, hogy 2024. szeptember 19-én, 10:34-kor írt levelükben kértek segítséget a Volánbusz Zrt-től, a hivatalos kapcsolattartón keresztül. Ebben azt kérték, vizsgálják meg, hogy a jelenlegi menetrend illetve útvonal módosításával miként van lehetőségük segíteni a délegyházi gyermekek iskolába való bejutását a településen található tanyákról és az üdülő területről. A Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Közszolgáltatási Igazgatóság Központi Közlekedésszervező Irodája szeptember 26-án erősítette meg a Tankerület felé, hogy kérelmüket továbbították a Volánbusz Zrt részére. A Volánbusz Zrt. a megkeresésre választ is adott, amelyet jelenleg a Központi Közlekedésszervező Iroda vezető szakértője vizsgál.A Tankerület ezen felül megerősítette a Belügyminisztérium korábbi közleményét, miszerint az iskolabusz működtetését az önkormányzat biztosította, mivel a helyi buszjárat működtetéséért Délegyháza Község Önkormányzata a felelős. Ugyanakkor a Tankerületi Központ az önkormányzat kérésére 2019 és 2024 között támogatás nyújtott, ami az összköltségek mindössze 20 százalékát jelentette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!