Késésekre és járatkimaradásokra lehet számítani decemberben és januárban több országban, miután számos európai közlekedési szervezet is erre az időszakra időzítette a munkabeszüntetéseit.
Szerző(k): G. É.A kormány több mint 165 milliárd forintot csoportosított át azonnali hatállyal a helyközi és elővárosi közösségi közlekedési társaságok működéséhez.
Szerző(k): T. E.Maratoni, nyolcórás ülésen szavazta meg Budapest vezetése az új parkolási reformot. Az Economx legújabb videójából kiderül, hogy milyen változásokra kell számítaniuk a fővárosi autósoknak, és mit szól ehhez az utca embere.
Szerző(k): Faragó JankaA BKK dolgozói rövidesen egyre több járművön ruhájukra felhelyezett kamerák társaságában végzik majd munkájukat. Az intézkedés okaként a nagyobb fokú biztonság igényét nevezték meg.
Szerző(k): S. Z.Egy friss kutatás szerint a fenntarthatóság fontos az utazók számára, de a kényelem még mindig a fő szempont és az autóhasználatot sem akarjuk csökkenteni.
Szerző(k): K. R.Eldőlt, hogy rövidesen egymásba olvad a három állami vállalat, létrejött ugyanis a kollektív szerződés, amit mindegyik érintett szakszervezet aláírt.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz állami vasúttársaság tudatta, felsővezeték-szakadás miatt jelentős késésekre kell számítani több vasútvonalon is országszerte. Mutatjuk az érintett vasútvonalakat.
Szerző(k): Sándor ZoltánKonkrétan beborult az út menti árokba a hó eltakarítására szánt gépjármű. Megszólalt a ma történtekről a katasztrófavédelem.
Szerző(k): Sándor ZoltánMár nem csupán közeleg a tél, hanem kíméletlenül ide is ért. Elakadtak az autók, de a vonat- és a buszközlekedés is akadozik mind vidéken, mind a fővárosban.
Szerző(k): Sándor Zoltán