A gazdasági kormányzat az év végére gyakorlatilag teljes egészében bemutatta a magyar kkv-szektor méretugrását szolgáló 1400 milliárdos Demján Sándor Programot. Ebből a keretből több mint 400 milliárd forintot csoportosítana át a kabinet a hazai vállalkozások exportképességének növelése érdekében. De vajon mit jelent, ha az állam tulajdont szerez egy vállalkozásban? Illetve merre indulhatnak el a magyar cégek, van-e lehetőség a régiónkban, vagy Közép-Ázsia felé kell fordulni? Erről is beszélgettünk Katona Bencével, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatójával (akivel kapcsolatban friss hír, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint 2025-től ő váltja Sipos-Tompa Leventét a Magyar Fejlesztési Bank élén). Interjú.
Volt némi félelemérzet a cégtulajdonosok részéről abban, hogy az állam a tőkebefektetés révén tulajdont szerez a vállalkozásukban. Tapintható még ez az aggodalom?
Azt hiszem, itt tényleg érvényes a régi igazság, a puding próbája az evés. S azt kell mondjam, a rendszer bizonyított. A Focus Ventures Zrt. több olyan tőkealapot kezel – például a Vállalati Beruházási és Tranzakciós Magántőkealapot –, amelyek iránt nagy az érdeklődés, és amelyekkel kifejezetten a belföldi növekedést katalizáljuk, akvizíciók, beruházások tőkeági finanszírozásán keresztül. Partnereinkkel sok szép közös ügyletet sikerült megvalósítanunk, köztük tőzsdei cégekkel is. Kezdve az egyik legnagyobb hazai agrárvállalattól – amely jelenleg a BÉT egyetlen mezőgazdasági szereplője –, az UBM Csoporttól, Magyarország legnagyobb higiéniai papírtermék gyártójáig, a Vajda Papír Kft-ig, az elmúlt négy évben mintegy negyven cégbe – köztük potenciális magyar bajnokokba – fektettünk, hozzávetőlegesen ötven milliárd forintos tőkebefektetési keretösszeggel. De említhetem azokat a zöld iparágban történt befektetéseinket is, amelyekkel az elmúlt időszakban körülbelül kétszáz megawattnyi naperőmű fejlesztését finanszíroztuk.
Ezek a cégek, amelyek mind elfogadták és megértették az állami tőkefinanszírozás célját, a tavalyi évben négyszázharminc milliárd forintos árbevételt produkáltak, és összességében negyvenöt százalék volt az export árbevételük.
Ezért úgy gondolom, hogy ez a fajta félelem egyre inkább eloszlik, és a vállalatok szívesen élnek a tőkebefektetési eszközökkel.
Mi a célja az ilyen állami tőkeprogramoknak?
Az állami tőkefinanszírozás egy rendkívül hatékony önerőpótló-eszköz. Egy beruházás, akvizíció hitelfinanszírozása mellé általában 30-50 százalék körüli önerő szükséges.
Ha megnézzük, hogy miért nem történnek felvásárlások magyar cégek részéről, akár határon belül vagy kívül, és miért a külföldi vállalatok nyernek teret Magyarországon, akkor annak nagyon egyszerű magyarázata van: a külföldi vállalatok tőkeellátottsága jóval magasabb, például mert sok tőkealap támogatja a terjeszkedésüket.
Egyrészt tehát a tőke rendelkezésre állása kulcskérdés, másrészt nem elhanyagolható a magas kockázat sem, ami egy terjeszkedéssel, felvásárlással, beruházással jár. Mi ezen gátak feloldására adunk tőkeinjekciót, zárt konstrukcióban, rugalmas finanszírozás és iparági minimum hozamelvárás mellett. Ennek keretében lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy összegben, a jellemzően nyolc-tíz éves futamidő végén, a megtermelt eredményből fizessék vissza a hozammal növelt befektetett összeget, de általában – ahogyan erre a már lezárt exitjeink is rámutatnak – egy refinanszírozással szoktak minket kiváltani. Lényeges különbség még a piaci befektetőkhöz képest, hogy amíg az hozamot akar maximalizálni, addig mi, állami befektetőként azt szeretnénk, hogy a tulajdonostársaink is a legjobban járjanak, és persze a saját invesztíciónk is megtérüljön.
Mekkora lesz a ráhatásuk a cégvezetésre?
Minden esetben kisebbségi üzletrészt szerzünk, menedzsmentkontroll-jogokat nem kérünk, ezen felül pedig kivásárolhatók vagyunk, fix hozam mellett. Tehát, ha fél év után a tulajdonosi partner talál egy jobb finanszírozást, akár hitel formájában, bármikor kivásárolhat minket. Ez az egyik legnagyobb hozzáadott érték, s ha ennek az előnyeit megértik a cégtulajdonosok, hasznos konstrukciót fognak látni az ilyen típusú tőkebefektetésben.
A Demján Sándor Program keretében a régiónk mellett Közép-Ázsiát jelölték meg potenciális beruházási helyszínként. Miért pont ezek a legjobb célpontok a terjeszkedésre?
Alapvetően nem szólunk bele abba, ha Romániában, Szlovákiában, Csehországban, esetleg Ausztriában, vagy Olaszországban, vagy ennél távolabb szeretne egy cég terjeszkedni, bízunk a szakértelmükben, hiszen behatóan ismerik a piaci lehetőségeiket. Mi azt vizsgáljuk, hogy a menedzsment a különböző szempontok alapján felkészült-e erre a manőverre, tehát egyfajta passzív pénzügyi befektetőként kívánunk segíteni ezen az úton. A már említett UBM Csoporttal például Kazahsztánban tárgyalunk, mert úgy látják, a kazah piacon érdemes beruházásokat megvalósítani. A közép-ázsiai régió egyébként valóban egy jelentős feltörekvő piac, ahol erős gazdasági kapcsolatokat sikerült építenünk az elmúlt időszakban, tehát ösztönözzük a cégeket, hogy ott is próbálkozzanak. Bízunk benne, hogy az első ilyen befektetéseket a jövő év első felében fel tudjuk mutatni. Ugyanakkor természetesen Lengyelországtól Szlovéniáig is rendkívül jelentős üzleti lehetőségeket biztosít a régiónk a növekedésre vágyó cégeknek.
Mennyire zavarja a külföldi partnereket, ha például a Nemzeti Tőkeholding finanszírozásával jelennek meg magyar cégek a piacaikon?
Gyorsan szögezzük is le, ezek nem támogatások, hanem piaci elvű befektetések. Nincs benne sem uniós forrás, sem állami támogatási tartalom, így a külpiacokon nem okozhat semmilyen zavart. Egyébként zárójelben jegyzem meg, az Európai Unió egészét nézve dominál az állami befektetők mértéke, az alapokban részt vesznek a helyi fejlesztési bankok, vagy épp az Európai Befektetési Alap, és ez teljesen természetes, bevett gyakorlat.
Milyen erőt képviselnek a magyar cégek?
Magyarország egy méretében, lakosságszámában, GDP-ben meghatározó méretű ország a régiónkban. Ha nem a nagyvállalati szektort nézzük, hanem a kkv-k középső szegmensét, akkor nagyon hasonló méretű, árbevételű és tulajdonságú cégeket találunk a térségben. Úgyhogy, ha a magyar cégek mögött megfelelő a tőkefinanszírozás, ezeket a régiós vállalatokat akár fel is tudják vásárolni, ezzel új piacokat szereznek és megtartják, javítják a méretgazdaságos működést. Egy zöldmezős beruházás nyilván nehezebb terep, mert nem csak a gyárat kell felépíteni, hanem a piacot is, de úgy gondolom, a forrásoldal megoldott. Ám van még egy nagyon fontos komponens a nemzetközi sikerekhez, ez pedig a menedzsment és annak képességei. Fontos, hogy legyen kellő ambíció, motiváció, megoldás orientáltság, mert ez hajtja előre a cégeket. De egy kihívásokkal teli környezet, egy csökkenő belső fogyasztás is kellő lendületet adhat az országhatár átlépésére. A sikeres megvalósításhoz azonban felkészültnek kell lenni és ha szükséges, bővíteni a menedzsment tudását is, a nyelvismerettől kezdve a tranzakciók előkészítésig. Ez lesz a méretugrás kulcspontja.