A többség gondolatait elárasztják a sztereotípiák a drogterápia kifejezés hallatán. Fehér köpenyes személyzet, rácsos ablak, kórházi ágyak, esetleg néhány jelenet is bevillanhat a Rekviem egy álomért című filmből, bár terápiáról abban éppenséggel szó sem volt.
Egész más kép fogadja azonban a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba érkező látogatót. A telekhatárt mindössze egy tanyasi jellegű fakerítés jelzi, rácsoknak nyoma sincs, a sportfoglalkozás keretein belül pedig akár biciklis túrán is részt vehetnek az intézményben lakók. Ez egy önkéntes alapú program, nem kötelezően választható lehetőség, innen el lehet menni akár a terápia közben is, ha valaki úgy dönt – hangsúlyozta több alkalommal is az otthon két programvezetője, Salamon Sarolta és Széplaki Zsolt.
Ami a sztereotípiákat illeti, ezekre is felkészítik a terápián átesőket. Természetesen azok, akik a ráckeresztúri otthonba érkeznek, régi ismerősei már a függőséghez kapcsolódó előítéleteknek és a beskatulyázásnak, a mentoraik tehát inkább ezeknek a helyes kezelését igyekeznek megmutatni nekik.
A fiúk visszajelzése alapján nagyon vegyes a fogadtatás, ha egy személyes jellegű vagy egy munkakapcsolat egy bizonyos pontján felvállalják, hogy elvégeztek egy terápiát vagy akár még most is csoportba járnak, felépülőben lévő függők. Egyes esetekben ezt kifejezetten értékként, akár erőforrásként kezeli a másik fél, sokszor azonban inkább veszélyfaktort látnak ebben és ódzkodnak tőle. Fiataloknál, középiskolás srácoknál mikor iskolaválasztásról van szó, az inkább a benyomásom, hogy nem állnak arra készen az igazgatók, osztályfőnökök, hogy felvállaljanak egy exrehabos fiút
– nyilatkozta az Economxnak Széplaki Zsolt, aki 2015 óta dolgozik esetkezelő mentorként Ráckeresztúron, a Tinirehabon.
Hozzátette, a munkaerőpiacon is sokféle reakcióval találkoznak a drogterápián átesettek. Éppen ezért azt szokta javasolni a mentoráltjainak, hogy bánjanak óvatosan ennek az információnak az adagolásával. Az őszinteség dicséretes, de „nem feltétlen jó döntés azzal indítani egy állásinterjút, hogy egy rehabról jövök, és most szeretnék elhelyezkedni”.
Változatos életutak egy közösségben
A ráckeresztúri intézményben meglehetősen széles skálán mozog a lakók életkora, az eddigi legfiatalabb résztvevő 11 éves volt. Korábban két házban, külön-külön folyt a fiatalok és a felnőttek terápiája, a Covid-időszak kezdetekor azonban változtattak ezen a gyakorlaton. Azóta egyszerű logisztikai okokból vegyesen vannak minden korosztályból mindkét házban lakók.
Széplaki Zsolt szerint ez azért praktikusabb így, mert soha nem jelentkezik hozzájuk annyi tinédzser, amennyi meg tudná tölteni a nekik felhúzott épületet. Mindeközben pedig a felnőtt terápiára jelentkezők várólistára kerülnek, ha csak a másik épületbe tudják költöztetni őket. A vegyes elhelyezéssel viszont egyszerre több embernek tudnak gyógyulási lehetőséget kínálni.
Az állami finanszírozásra apellálhatnak leginkább a prevenciós programok
A 2017 és 2020 között működő prevenciós programokat javarészt állami forrásokbók finanszírozták – derül ki a Nemzeti Drog Fókuszpont 2022-es jelentéséből, amely 2021-es adatokat tartalmaz. A beavatkozások költségvetésében átlagosan kétharmados arányban (67 százalék) volt jelen az állami finanszírozás, 11-11 százalékát tette ki az alapítványi és az önkormányzati finanszírozás. A piaci finaszírozás átlagos aránya mindössze 7 százalék volt, az adományozói jelenlét pedig ennél is alacsonyabb arányú (4 százalék).„A kábítószerügyi koordinációért felelős minisztérium 2019-ig pályázati forrás keretében biztosított támogatást a hazai prevenciós beavatkozások számára. Ezt 2020-ban felváltotta egy komplex megelőzési program támogatása, melyet a Magyar Diáksport Szövetség valósított meg a köznevelésért felelős tárcával és a kábítószerügyi koordinációért felelős tárcával szoros együttműködésben” – olvasható a jelentésben.
A Magyar Diáksport Szövetség által megvalósított program 2020-ban 299,7 millió forint, 2021-ben pedig 199,9 millió forint költségvetési forrással működött.
- Érkezéskor mindenki átesik egy orientáción. Ez egy hétig tart, amely során az új lakó belerázódhat az új helyzetbe és környezetbe. Ebben az egy hétben minden esetben kap maga mellé egy segítőt is, aki folyamatosan mellette van.
- Az orientáció után kezdődik a próbaidő, amely felnőtteknél egy hónap, tiniknél két hét. Ez egy izolációs szakasz, amikor még nem telefonálhatnak, látogatókat sem fogadnak, viszont levelezhetnek azokkal, akik támogatják a szenvedélybeteg terápiáját.
- Ezt követően készül el a címer, amelyen szerepelnek többek között a terápián áteső céljai és az erősségei is. Ez a címer kikerül a többieké mellé az étkező falára, ezzel pedig el is kezdődik az első fázis.
- A terápia gerincét három fázis adja.
Az egyes fázisokban különböző terápiás feladataik vannak a résztvevőknek. Az egész terápiára tiniknek rendszerint féléves, felnőtteknek egyéves időtartamot javasolnak. Az azonban, hogy végül kinek mennyi ideig tartanak az egyes fázisok, valamint az egész program, attól függ, milyen szintű függőséggel érkezik az intézménybe – magyarázta Salamon Sarolta, aki korábban dolgozott már alkoholista önsegítő csoporttal és értelmi fogyatékosokkal, de részt vett roma gyerekek korrepetálásában is.
Minden esetben mérlegelünk. Volt olyan, amikor valakinek várandós volt a felesége, kisgyerekkel volt otthon, és jelezte, hogy neki három hónapja van erre. Azóta viszont jár utógondozásra csoportba, tartja a mentorával a kapcsolatot. Ritka, hogy ezt a gyorsított folyamatot támogassuk, de indokolt esetekben ezekre is van példa
– mondta.
A programvezetők rámutattak, a ráckeresztúri otthonban nem kizárólag a korosztályok tekintetében vegyes a kép.
„Nagyon változó, hogy ki milyen képzettséggel, milyen múlttal érkezik terápiára. A közelmúltban volt például közöttünk egy válogatott sportoló, aki két nyelvet beszél, felsőfokú végzettsége van. Ő ugyanúgy a közösség része volt, mint akár a bagi romatelepről érkezett, hat osztályt végzett férfi”
– hangsúlyozta Széplaki Zsolt.
Egyre nagyobb felelősség nyomja a vállakat
A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakói mindent maguk csinálnak, a konyhai munkáknak, a felszolgálásnak, a takarításnak, a mosásnak és a teregetésnek is megvan az aktuális felelőse. A harmadik fázisban pedig már kiemelt szerepet kap a terápiában a visszailleszkedés. A cél az, hogy a külvilágban, a munka világában is megállják majd a helyüket a terápián átesettek.
A terápián belül a fázisokhoz egyre nagyobb felelősségek tartoznak, ezeket mi felelősségterületeknek hívjuk. Kiemelkedőnek számít például a konyhavezetés, akinek éppen ez a felelőssége, annak kell megoldani, hogy étel kerüljön az asztalokra, neki kell kiosztani a részfeladatokat. A csúcsfelelősség viszont egyértelműen az öregiroda. Ezt harmadik fázist teljesítő lakó kaphatja meg, egy hónapig ő az összekötő a mentorok és a közösség között
– mesélte Salamon Sarolta.
Ez már egy komoly szervezési feladat, nem egy egyszerű mátrix az, amit az öregirodában tevékenykedőnek át kell látnia – vette át a szót Széplaki Zsolt. „Aki ezt csinálja, tudja, hogy ki mióta van itt, kinek mi éppen a feladata, hogyan teljesített bizonyos felelősségterületeken, ki mikor megy kimenőre, kinek mikor jár le a személyi igazolványa, kinek mikor kell fogászatra mennie. Nyilván mindenről egyeztet a kollégákkal, de ez már egy aktív szervezői szerepkör. Aki ebben egy hónapig helytáll, az készen áll a munka világára.”
A családi diszfunkciókat is fel kell számolni
Az első fázisban nem kapnak kimenőt a terápiát teljesítők, csak a második fázisban látogathatnak haza a mentorral. Ezt követően indulnak be az egyre hosszabb kimenők. Ezek akár tesztüzemmódnak is felfoghatók, amelyek megmutatják, milyen lesz a terápia után ismét a külvilágban lenni.
Az első két hét, felnőttek esetében egy hónap egy teljes izolációs időszak, amikor nem is lehet látogatni a terápián résztvevőt. A próbaidő után viszont kimondottan bátorítják a támogató hozzátartozókat arra, hogy használják ki a látogatási lehetőségeket. Ők is részt vehetnek csoportos beszélgetéseken, mentori konzultációkon.
Sokszor látjuk, hogy a függő gyakorlatilag tünethordozója a családi diszfunkciónak, a környezet bevonása tehát különösen fontos. Ha egy szenvedélybeteg kamasz változik, de a család nem, akkor terápia után ugyanabba a szerepbe kerül vissza, ugyanabba a diszfunkcionális családba. Így pedig nagyon nehéz talpon maradni
– jelentette ki Széplaki Zsolt.