A Boris-ciklon Európa-szerte komoly esőzéseket, súlyos gondokat okozott. Emiatt bekövetkezett az, amitől tartani lehetett: árad a Duna. A szomszédban a helyzet kritikus, egész Alsó-Ausztriát katasztrófa sújtotta területté nyilvánították.
Bécsben a hétvégén kifutott a folyó a medréből, Pozsonyban már a 9 méteres emelkedést is meghaladta. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság arra számít, hogy nálunk a hét közepén, nagyjából 850 centiméternél fog tetőzni az árhullám.
Az érintett területeken harmadik szintű árvízkészültség van érvényben, az OVF számos településen várja az önkénteseket. Orbán Viktor árvízvédelmi operatív törzset hozott létre. Egy, a Facebook-oldalán megjelent videójában úgy fogalmazott, hogy a helyzet komoly, de nem példátlan. A legnagyobb készültség a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten van.
Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn délelőtt elmondta, a készültség 100 százalékos, az árvízvédelem során főként a honvédelem van folyamatosan terepen, de a büntetés-végrehajtás egységeit vagy akár helikoptert is bevetnek, ha szükséges. Hozzátette azt is, a Lajta-szükségtározót is megnyithatják annak érdekében, hogy ne lakott területre fusson ki a folyó.
Az ellenzéki politikusok közül többen is részt vesznek az árvízvédelemben, így Magyar Péter és a TISZA Párt önkéntesei is. A párt elnöke emellett nyílt levélben tett javaslatot arra, hogy a kormányfő halassza el szerdára tervezett vitáját Strasbourgban. Orbán Viktor nem sokkal később hivatalosan is valamennyi külföldi látogatását elhalasztotta.
A harmadik szintű készültség Budapestet is elérte, aminek értelmében hétfőn este 8 órától lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot is. Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, az évtized legsúlyosabb árhulláma közelít Budapest felé.
Épül a mobil árvízvédelmi fal a Dunakanyarban, felkészül Budapest
Már töltik a homokzsákokat Szentendrén, acél állványzatra emelték a kemping mobilházait, a városkában a Duna 2013-as áradását követően először ismét megkezdik Magyarország első mobil árvízvédelmi falának felépítését, hogy elzárják a „Duna ékszerdobozát” a pusztító hullámoktól.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!