A mikromobilitás az olyan könnyű és kisebb méretű járművek használatára vonatkozik, melyek kis sebességgel közlekednek és a felhasználó személyesen vezeti azokat. A mikromobilitás eszközei közé tartoznak a kerékpárok, az elektromos meghajtású kerékpárok, rollerek, gördeszkák és a közösségi robogók is.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009.évi LXII. törvény 2024. április 30-án elfogadott, május 9-én kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás – hangsúlyozza a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Felelősségre vonható bűncselekményért
A kötelező felelősségbiztosítás mindenképpen elősegíti a kár megtérítését, ugyanakkor nyilvánvalóan majd az egyes biztosítók által kínált feltételeket is figyelembe kell venni – mondták el az Economx megkeresésére az Újváry és Társai Ügyvédi Társulás szakértői.
A kötelező felelősségbiztosítástól függetlenül a büntető törvénykönyv az ittas járművezetés körében változatlan, a tényállás egy keretdiszpozíció, amit a KRESZ jelenlegi szabályai töltenek ki, ez pedig nem változott az elektromos rollerekre kiterjedően.
Ugyanakkor a bírói gyakorlat a Kúria döntése óta egységesnek mutatkozik. 2022-ben született egy kúriai döntés, amelyet követnek a bíróságok (annak ellenére, hogy Magyarországon nincs precedensjog). Első fokon a bíróság megállapította a vádlott bűnösséget, másodfokon pedig azt, hogy nem bűnös.
Végül a harmadfok kimondta: az elektromos roller gépi meghajtású jármű, ezért ittas vagy bódult állapotban való vezetése közúton, vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton bűncselekményt valósít meg. Ezért a gépi járművet ittasan használó személy felelősségre vonható.
Ugyanakkor a vád bizonyítása az ügyészt terheli, előfordult olyan eset, ahol a vádlott azt állította, hogy csak a lábával hajtotta a rollert és az ügyész nem tudta az ellenkezőjét alátámasztani. Az Újváry és Társai Ügyvédi Társulás szakértői szerint továbbra is rendkívül fontos lenne a KRESZ szintjén szabályozni az e-rollereket és kategorizálni, hogy ne a Kúria döntésén alapuljanak a döntések.
A tömeg és a sebesség számít
A biztosítók legkésőbb június 8-ig állítják össze a vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel. Így jelenleg megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a szóban forgó járművekre.
A gépjármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e kgfb-t kötni az adott járműre, így minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét.
Az Insura szerint összességében a jármű saját tömegét és tervezési sebességét kell nézni: azokra az e-rollerekre kell biztosítást kötni, amelyeknek tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t, vagy saját tömege nagyobb, mint 25 kg, és legalább 14 km/h sebességre képes.
Ki fogja megkötni a biztosítást?
Az Újváry és Társai Ügyvédi Társulás szakértői szerint az elektromos roller műszaki adottságai, a szállítható személyek száma, tömege és teljesítménye, az okozható baleset és sérülés mértéke okán nem esik azonos megítélés alá a vezetői engedélyhez kötött gépjárművekkel, ezáltal a társadalomra veszélyessége is csekélyebb, ennél fogva enyhébb büntetés jár ebben az esetben, mint más járművel megvalósított bűncselekmény esetén.
Attól is függ, hogy mennyi idő telt el az eltiltásból (ez ugyanis beszámít az eltiltás időtartamába). Enyhítő körülmény a makulátlan vezetői előélet, az eljárás során történő együttműködés, akárcsak a bűnbánó magatartás.
A bérelhető rollerek (például: Lime) esetében a gyakorlatban érdekes kérdésként merül fel, hogy ki fogja megkötni a kgfb-t. Az új szabály szerint ugyanis olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba (vagyis nincs rendszáma), a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül.
Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.
Európai e-roller körkép
Az Insura szerint egyelőre nincs lényegi szabályozás az elektromos rollerekkel kapcsolatban, amellyel lassan egyedül vagyunk Európában. Egyes országokban (például: Egyesült Királyság, Hollandia) szinte teljesen betiltották az e-rollerekkel való közlekedést, és azok bérlésére sincs lehetőség. A legtöbb EU-tagállamban szigorúan előírják, hogy milyen életkortól vezethet valaki e-rollert, és bizonyos életkor alatt (jellemzően 16, vagy 18 év) bukósisak viselését is kötelezővé tették.
Ha a környező országokat nézzük, Ausztriában külön engedéllyel már 9 éves kortól használhatók ezek a járművek, azonban csak bukósisakkal, 25 km/h sebességig, és csak 16 éven felüli kísérővel. Romániában csak 14 év felett használhatók az elektromos rollerek, járdán, parkokban és macskaköves úton nem megengedett a használatuk.
Szlovákiában 15 éves kor alatt csak bicikliúton, magánterületen és erdei utakon közlekedhetnek a rollerezők, Szlovéniában pedig egészen 18 éves korig kötelező a bukósisak használata. Horvátországban mindenki számára kötelező a bukósisak, és csak 14 éven felüliek használhatnak elektromos rollert, rossz látási viszonyok között pedig láthatósági ruházatot kell viselni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!