A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által meghirdetett pályázaton 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatás a  Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma – írja az MTI. 

Emellett publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek.

A járművek és az azok működését biztosító elektromos töltők hat településen (Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Keszthely, Komárom, Komló, Tata) lesznek személyszállítási közszolgálatban. 

A járművek a tervek szerint már ez év végétől forgalomba állnak.

A 25 ezer fő alatti városokban környezetkímélő, kibocsátásmentes elektromos meghajtású személyszállítási  járművek beszerzésére és a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére kiírt pályázatra a Volánbusz Közlekedési Zrt. által vezetett konzorcium nyújthatott be egyedi támogatási kérelmet. 

A nyilvános elektromos töltők kiépítésével javulhat a városokban az elektromos autók töltésének lehetősége is.

Az akkumulátoros elektromos autóbuszok 20 környezetszennyező,  dízelmeghajtású járművet váltanak fel. Az autóbuszok forgalomba állását követően éves szinten összesen 855 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása várható.

 A Zöld busz program tiszta és csendes elektromos  autóbuszok forgalomba állításával hosszú évek óta mérsékli a nagyvárosi levegőszennyezést és zajterhelést. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért felelős közlekedés zöldítése nélkül nem védhető meg eredményesen a teremtett környezet, és Magyarország a klímavállalásait sem tudná teljesíteni - emelte ki az ügynökség.

A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program legújabb beruházásainak megvalósításához szükséges 4,43 milliárd forintos támogatást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosította.

A közlemény idézte Koncz Zsófiát, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki hangsúlyozta, hogy egy párhuzamosan futó projektben a Klebelsberg Központ nyert el 1,91 milliárd forint forrást, melynek köszönhetően 29 településen félszáz  elektromos iskolabusz szállíthatja majd a diákokat 2027 áprilisától.

Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója szerint a zöldátállásra minden településtípuson szükség van. Csak akkor lehet igazán sikeres a projekt, ha nemcsak a 25 ezer lakos feletti, hanem ezalatti lakosságszámú városokban is csökkenteni tudják a mobilitási szektor szén-dioxid-kibocsátását. 

Mégsem annyira gazdaságos fenntartani az elektromos buszokat?

A svájci Postbusnál egy tanulmányban a dízel buszokhoz hasonlították az elektromos buszok költségeit és a környezeti terhelésüket. Az észtek viszont a trolival hasonlították össze a villanybuszokat. Mindkét helyen meglepő eredmény született.
Bővebben--->