A szakma és a lakosság is nagyon várt egy, a 2021–2022-es otthonfelújítási programhoz hasonló támogatásra. A kormány által bejelentett új konstrukció rendkívül kedvező feltételrendszere, a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes hitel nagyon ösztönző lehet.
Erről Juhász Attila az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának és az Újház Zrt.-nek az elnöke beszélt.
Kapcsolódó
A szakember a telex.hu-nak azt mondta: az építőipari szakma szerint azonban nem ártana a lehető leghamarabb tisztázni még néhány részletszabályt.
Egy ideje alacsony a kereslet az építőanyagok iránt, és a kivárás miatt a következő majdnem két hónapban még inkább földbe állhat. Júniusban viszont egyszerre hatalmas igény zúdul a piacra, és bár semmilyen érintett építőanyagból nincs hiány, az igények kielégítésben lehetnek logisztikai nehézségek
- nyilatkozta Juhász Attila.
A szakma szerint előnyös lenne, ha már a pályázat kihirdetési napja, azaz az április 5. után vásárolt építőanyagok is elszámolhatók lennének, így már most elkezdődhetnének a beszerzések, és tompítható lenne a piac hullámzása.
Probléma lehet, hogy a felújításba belevágók nem találnak majd elegendő szakembert, egyszerre nem lesz elég épületgépész, homlokzati hőszigetelő és nyílászáró-beépítő.
A kereskedelmi tagozat elnöke úgy véli, hogy az építőanyag-iparban érezhető lesz a kormány által hozzáférhetővé tett 108 milliárd forint hatása.
Bízunk az addicionális hatásban. Úgy véljük, ennél jóval többet fognak költeni az emberek, az energetikai felújítást összekötik egyéb munkákkal. Ha már építkezésbe kezdtek, akkor van esély, hogy végrehajtják a tetőcserét vagy az épület körüli burkolatcserét is
- fogalmazott Juhász Attila, aki szerint nem tudni pontosan, hogy mely településeket érint inkább a program, szerinte az ország szinte összes régiójában lehetnek gócpontok, hiszen az alacsonyabb jövedelmű régiókban nagyobb lesz a vissza nem térítendő támogatás aránya, azaz nagyobb lesz az ösztönző.
Egy hagyományos téglaépítésű házon a 30 százalékos energiahatékonysági javulás már a homlokzat- és födémszigeteléssel elérhető, ha pedig ez kiegészül nyílászárócserével, akkor az 50 százalékos fűtés-hűtési energiamegtakarítás is reális. Kifejezetten hiányos hőszigetelés esetén a födém szigetelése 20-30 százalék, a homlokzati hőszigetelés 30-40 százalék, az elavult nyílászárók 15-20 százalékos hőveszteséget is okozhatnak
- közölte a szakember. Mint mondta még:
a feltételeknek megfelelő épületek jellemzően Kádár-kockák, ha egy ilyenbe akarnának hőszivattyút kiépíteni, arra nem biztos, hogy mindenhol van forrásuk a lakosoknak. De egy kazáncsere sokkal emészthetőbb költség, egy új kéménnyel vagy kéménybéleléssel is 1-1,5 millió forintból kijöhet.
Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) szakmai vezetője szerint döntő az, hogy az otthonfelújítási programba belevágók milyen információkat kapnak előzetesen.
Fontos, hogy a pályázók, felújítók pontosan tájékozódjanak arról, milyen beavatkozásokat milyen sorrendben célszerű elvégezniük a felújítandó ingatlanon, erről ne a szomszédtól, hanem szakembertől tájékozódjanak. Ez egyben a biztosítéka annak, hogy az érintettek az előírt megtakarítást elérjék a felújítással - húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!