Az Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesületének elnöke szerint az esküvői költségek két legnagyobb tétele a helyszín és a catering, és ezek árai ugrottak nagyot. Abonyi Attila rámutatott: az infláció, az energiaárak, az élelmiszer alapanyagárak, az üzemanyagárak emelkedése határolja be, korlátozza a szolgáltatók lehetőségeit.
Becslése szerint 2023-ban mintegy 30 százalékkal csökkent az esküvői piac, a költségek pedig 20-25 százalékkal növekedtek.
Kapcsolódó
A kisebb esküvők kerültek előtérbe
Nem véletlenül, a házasulandók egyre inkább a kisebb létszámú esküvők mellett szavaznak, és minden szegmensen megpróbálnak spórolni (természetesen, akadnak kivételek). Például, a lagzi helyett szűk körű, 10-15 fős családi vacsora van.
Ez annyit is jelent, hogy bizonyos szolgáltatókra nincs is szükség. Nem kell zenekar, hiszen az étteremben is szólhat a zene. Nem kell dekoráció, elég a menyasszonyi csokor az asztalon. Értelemszerűen a videós és a fotós is rövidebb időre kap megbízást, nincs szükség vőfélyre, ceremóniamesterre.
Az Economx megkeresésére a SHOWRISK szakértője, Rákos Tamás elmondta: csak megerősíteni tudja, hogy a házasulandók az esküvők biztosításán is spórolnak. Természetesen, a kisebb esküvők esetében nincs is igény a biztosításra, ám nagy, többmilliós lagzik esetében már megfontolják a kockázatokat.
Ugyanakkor tény, a 2022-es szerződésekhez képest tavaly a megkötött esküvői biztosítások száma a harmadára esett vissza.
Lerövidült az esküvői foglalások ideje
Abonyi Attila szerint például négy-öt évvel ezelőtt az volt a szokás, hogy a család késő ősszel megtanácskozta a dolgokat, és – rendszerint - a jövő nyárra keresett esküvői szolgáltatót, időpontot. Számos szolgáltatónak decemberre már 50 százalékosan betelt a naptára.
Az gazdasági körülmények, az infláció miatt azonban a helyszínek az elmúlt másfél évben nem tudtak ennyivel előre fix árat mondani, és ameddig nincs helyszín, addig más szolgáltatókat sem keresnek a párok. Pár hónapra lerövidült az idő. A házasulandók jelenleg, még most februárban is keresnek júliusi, augusztusi időpontot és van rá esély, találnak is.
2023. január–júliusban 26 579 pár kötött házasságot, 29 százalékkal, 11 065-tel kevesebbet, mint 2022 hasonló időszakához képest. Ez a tendencia pedig feltehetően 2023 második felében is folytatódott, például októberben 4261 pár kötött házasságot, ami 9,6 százalékkal, 451-gyel kevesebb, mint 2022. októberi statisztikai adat.
Árletörők és pályaelhagyók
Sajnálatos módon az esküvői piacon megjelentek olyan szereplők is, akik nagyon alacsony minőségű szolgáltatást nyújtanak, ellenben letörik az árakat. Pedig az esküvői szolgáltatók amúgy sem élnek nagylábon, és a koronavírus-járvány miatt is nem tudtak tartalékot képezni.
Akad rá példa, hogy aki eddig főállásban tevékenykedett, most mellékállásban csinálja. És olyan is megesik, hogy valaki 1-2 évre elengedi a szakmát és próbál másból megélni.
Az interneten fellelhető árkalkulátorok szerint egy kisebb, 30-40 fős esküvő már 700.000 Ft körüli összegből is kivitelezhető. A nagyobb, 100-120 fős rendezvény pedig átlagosan 3-4 millió Ft körül mozog.
Ezek voltak az esküvői árak 2023-ban
A Nuptia esküvői magazin összeállítása szerint:
Terembérlet: 0-500.000 Ft
Menü: (vendégváróval, vacsorával, éjféli menüvel): 12.000 – 35.000 Ft/fő (azaz 60 főre 720.000 – 2.100.000 Ft)
Italok: (korlátlan italfogyasztással): 7.000 – 12.000 Ft/fő (azaz 60 főre 420.000 – 720.000 ft)
Menyasszonyi torta: 800-2 500 Ft/szelet (azaz 60 szeletes tortával számolva 48.000 – 150.000 Ft).
Fotós: Átlagosan 250.000 – 450.000 Ft
Videós: 350.000 – 550.000 Ft Több videós, drónozás stb. esetében az az összeg növekedhet.
Vőfélyek: 60.000 – 150.000 Ft
Ceremóniamesterek: 180.000 – 350.000 Ft
Dj: 150.000 - 250.000 Ft. További szolgáltatások esetében, mint pl. füstgép, fénytechnika, a vállalási összeg növekedhet.
Zenekar: létszámtól függően 250.000 – 500.000 Ft közötti összeg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!