Kedden erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk.
Záporok, zivatarok nagy számban főként az ország középső harmadban várhatóak, melyeket elsősorban felhőszakadás, illetve erős, néhol viharos széllökés kísérhet.
Kapcsolódó
Az északias szél zivataroktól függetlenül egyre többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szerdán fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, erős lesz. Hajnalban 14-21 fok várható, délután pedig már 26-32 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Csütörtökön napos-gomolyfelhős időre számíthatunk. Záporok, zivatarok elszórtan keleten, északkeleten fordulhatnak elő. Élénk, erős marad az északnyugati szél. Napközben 24-29 fokot mérhetünk.
Pénteken is túlnyomóan napos lesz az időjárás, csak északkeleten fordulhat elő zápor, egy-egy zivatar. Az északias szél még többfelé megélénkül, keleten néhol megerősödik. A csúcshőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.
Hétvégére napos, többnyire száraz időjárás körvonalazódik. A szél legyengül. A maximumok többfelé emelkedhetnek 35 fok közelébe
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!