Többségben vannak azok a magyar felnőttek, akik szerint reális esély van arra, hogy az Orbán Viktor által képviselt politika az EU-ból való kilépéshez vezetheti Magyarországot – ez derült ki az IDEA Intézet tavaly decemberben készült kutatásából, amelyhez az adatfelvétel még a decemberi uniós csúcs előtt lezárult.
A megkérdezett felnőttek 44 százaléka gondolta úgy, hogy valós esély van az unióból való kilépésre a jövőben, miközben 39 százalék úgy látta, hogy ennek nincsen realitása, míg 17 százalék nem tudott választ adni a kérdésre.
A nemek szerinti megoszlás szerint a nők a kilépést elképzelhetőbbnek (48 százalék) tartják, mint a férfiak (41 százalék). Emellett az anyagi helyzetüket rosszabbnak érzékelők is jóval elképzelhetőbbnek gondolják a kilépést, mint a kevesebb anyagi problémával küzdő honfitársaik.
A 30 év alatti fiataloknak már több mint fele (54 százalék) mondta azt, hogy az Orbán-kormány politikája Magyarország kilépéséhez vezethet.
A kormánypártok (23 százalék) és az MSZP (30 százalék) szavazói között vannak kisebbségben azok a választók, akik szerint a miniszterelnök politikájában benne van a kilépés kockázata. A többi párt szavazói körében többségben vannak azok, akik szerint a magyar kormány politikája magában hordozza a kilépés lehetőségét.
Készül az uniós atombomba Magyarország ellen, de mit lép erre Orbán?
Az Európai Unió megfoszthatja Magyarországot szavazati jogától, hogy ne legyünk akadálya az ukrajnai segélycsomagnak. A hetes cikkely bevetése, mint uniós nukleáris fegyver mindeddig csak fenyegetés volt, de sosem robbant fel. A kérdés, mi lesz most. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!