Összeszedtünk öt kérdést, amire válaszolva tisztázhatnánk ezt az Európai Unióra nézve is súlyos biztonsági kérdést.
Hol van a negyvenhatezer illegális bevándorló?
Robert Fico közlése szerint ez év kezdetétől több mint 46 ezer illegális bevándorló érkezett az országba, amit Matus Sutaj Estok belügyminiszter azzal egészített ki, hogy tavaly ötezer illegális migránst regisztráltak.
Ez a 46 ezres szám egy komoly, szabadszemmel is jól érzékelhető tömeg, ha az illegális bevándorlók még Szlovákia területén vannak, akkor az elszállásolásuk nemcsak komoly költségeket emészt fel, de a befogadótáborok működtetése is komoly közigazgatási feladatot is jelent. Már amennyiben ez a 46 ezer ember még északi szomszédunk területén van. Nyilván, annak is lenne nyoma, ha visszatoloncolták volna őket abba az országba, ahonnan érkeztek, vagy épp tovább engedték volna őket nyugatra.
Megalakult a szlovák koalíciós kormány: „nem séta lesz a rózsakertben"
A három új szlovákiai kormánypárt már le is osztotta egymás közt a tárcákat. Bővebben >>>Hogyan számoljuk meg az illegális bevándorlókat?
Bármennyire is meglepő, de az illegális bevándorlók valós számának követése meglehetősen eltérő. Hazánkban például a hivatalos kommunikációban is összemossák a migránsok számát a tiltott határátlépési kísérletekkel, így amikor például Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt állítja, hogy 172 ezer felett van a magyar hatóságok által elfogott migránsok száma, akkor nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy 172 ezer különböző embert vettek őrizetbe a magyar hatóságok a déli határnál.
A police.hu adatai szerint idén a magyar oldalon 99 794 illegális bevándorlót tartóztattak fel, majd kísértek át az ideiglenes biztonsági határzár kapuján a hatóságok. Az idei év csúcsát szeptember közepe jelentette 5 271 esetszámmal, azóta csökken a feltartóztatások száma, múlt héten 3425 volt. Ha a Fico-kormány valóban 46 ezer emberről beszél, akkor a nyugat-balkáni útvonal jelenlegi forgalmát tekintve azt jelentené, Magyarország hónapokig nyitva hagyta volna a déli bejáratát.
Mindezt úgy, hogy figyelembe kell venni a természeti viszonyokat. Az idei év első hónapjaiban hetente néhány száz kísérletet regisztráltak a határon, ami önmagában persze lehet sok, de azt is feltételezi, hogy a nagy hidegben nincsenek tömegek a határ déli oldalán.
„Jó, hogy végre ellenőrzünk, de lehet, hogy túl későn” – szigorítanak a határokon a németek
Feltartóztatnák az embercsempészettel járó illegális migrációt, ezért a németek szigorítják a határellenőrzéseket több ország irányából. Ezzel a szövetségi kormány ráléphet arra az útra, amelyet a polgárok évek óta várnak: olyan migrációs politikára válthatnak, amely bizalmat teremt azzal, hogy gátat vet a terroristák beáramlásának. Bővebben >>>Honnan érkeztek az illegális bevándorlók Szlovákiába?
A déli határkerítés egyik következménye volt, hogy az embercsempészek utat találtak Horvátországon keresztül Szlovénia irányába is – tovább szabdalva a schengeni övezetet.
„Schengen kudarca”: Szlovénia is visszaállítja a határellenőrzést
A csehek, lengyelek, az osztrákok valamint a szlovákok is hasonló lépésre szánták el magukat a közös határokon. Bővebben >>>Fico tervei szerint a 650 kilométeres magyar-szlovák határon drónokkal, élő erővel és kutyákkal igyekeznek megálljt parancsolni az illegális bevándorlóknak, majd igyekeznek őket visszatoloncolni Magyarország területére, még úgyis, hogy erről nincs megállapodás az Orbán-kormánnyal. Egyébként előkészületben van egy tárgyalás erről a két kormányfő között.
Ugyanakkor konkrétan sem Pozsony, sem pedig Budapest nem fogalmazott úgy, hogy idén 46 ezer illegális bevándorló lépte át sikerrel a magyar-szlovák határt.
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy csak úgy, mint hazánk irányába, Szlovákiába is nagy mértékű migráció áramlik Ukrajna felől is.
Miért hallgatott eddig mindenki?
A szlovákiai választási kampányban az illegális migráció kérdése már felmerült, ám nyilvánvaló módon akkor konkrét számokról nem esett szó. Az pedig a magyar kormányzati kommunikációból maradt ki (már amennyiben), hogy hazánk területén illegális bevándorlók tízezrei közlekednek, illetve gyülekeznek háborítatlanul az északi határon, hogy átjussanak Szlovákiába, hogy aztán az ottani hatóságok elkapják őket.
Rendőrségi hírekből rendre előkerülnek országon belüli elfogások, illetve balesetet szenvedett csempészautókról is beszámolnak, ugyanakkor arról semmilyen beszámoló, sem hazai, sem külföldi nem született, hogy több ezren sikeresen bejutottak a schengeni határokon.
Katasztrofális következménye lehet a schengeni egyezmény felmondásának
A megnövekedett terrorfenyegetettség miatt felfüggesztett schengeni egyezmény mellett tervezett ellenőrzések Európa több, belső határán felboríthatják a szigorú menetrendben zajló áruszállításokat Magyarországon. Bővebben >>>Ekkorát hibáztak a magyar rendőrök?
Még laikus módon is belegondolva, ez azt jelentené, hogy Közép-Európában, a schengeni övezeten belül sok ezer ember papírok és feltűnés nélkül utazhat ismeretlen céljai felé. Ezen európai szintű biztonsági kockázat kapcsán természetesen kerestük az ORFK-t és a Nemzeti Nyomozó Irodát is; elképzelhető, hogy a magyar rendőrök nem vették észre ezt a tömeges embercsempészetet?
Legutóbb Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának tagja fogalmazott úgy, hogy nyilvánosságra hozzák a szolgálatok által összegyűjtött információkat a terrorizmus és az illegális bevándorlás kapcsán. Meglepő lenne, ha a hazai hatóságok mulasztásáról, vagy a magyar hatóságoknál tapasztalható kapacitáshiányról szólnának ezek a minősített jelentések.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!