Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált az egyik legismertebb hazai startup, a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint az alapítók döntöttek az értékesítéséről. A folyamat során az eladók tranzakciós tanácsadója a Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda volt.
A 2014-ben 62 automatával indult Foxpost egy igazi magyar startup-sikersztori, amelyet a hazai magánbefektetői piac két meghatározó szereplője segített tőkével és menedzsment tapasztalatokkal. A Wallis Csoport és a Trueway támogatásával a vállalat így az elmúlt években a hazai csomagautomata-piac meghatározó szereplőjévé vált – írják a Foxpost közleményében.
Ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer kereskedelmi partnere van, és 2023-ban közel 10 millió csomagot kézbesített.
A mostani tulajdonosváltás támogatja a Foxpost növekedési tervét, melynek célja, hogy a felhasználók egyre nagyobb számban vegyék igénybe folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat.
Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója a tranzakció zárása kapcsán elmondta, hogy a Wallis és a Trueway elkötelezett szerepvállalását követően az új, nemzetközi tulajdonosi háttér tovább támogatja növekedési terveiket, melyek célja, hogy a korábbinál is dinamikusabban bővüljön a szolgáltatásaikat igénybe vevő felhasználók köre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!