Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a magyar csomagautomata-piac egyik fontos szereplője, a Foxpost. Miután a startup alapítói és a Wallis Csoport, a Trueway (korábbi nevén Finext) megállapodtak a vállalat értékesítéséről.

A vevő a cseh Packetát is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott befektetői konzorcium. A tranzakció 2024-ben zárulhat, a versenyhatósági engedély megszerzését követően – olvasható a Front Page Communications közleményében.

A Foxpost a hazai csomagautomata-piac első szolgáltatójaként 2014-ben 62 beltéri automatával kezdte meg működését. 

Dinamikus növekedés

A cég indulásakor a hazai magánbefektetői piac két meghatározó szereplője, a Wallis Csoport és a Trueway látott fantáziát a Foxpost alapítóinak terveiben. Ezért tőkével, valamint menedzsment tapasztalatokkal is támogatták a magyar startupot

Az elmúlt években dinamikusan növekvő vállalat ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte.

A Foxpostnak több ezer e-kereskedelmi partnere van, 2023-ban már közel 10 millió csomagot kézbesítettek.

Startup-sikertörténet

Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója a tranzakcióval kapcsolatban
elmondta: a Wallis és a Trueway által biztosított tulajdonosi háttér mellett elsősorban a munkatársaknak, a partnereknek és a közel 3 millió felhasználó bizalmának köszönhető a startup sikere. 

Bengyel Ádám szerint elsősorban a jövőbeli növekedési tervüket támogatja a tulajdonosváltás.

Mező Gyula, a Wallis Asset Management vezérigazgatója egy igazi magyar startup-sikertörténetnek nevezte a Foxpost példáját, amely mára a nemzetközi befektetők figyelmét is felkeltette.