Az agrárminisztérium közleménye alapján a Poznanban tartott eseményen szó esett az árvízi helyzet kezeléséről, a Közös Agrárpolitika tapasztalatairól, a biomassza energetikai célú felhasználásáról és a 20 éves európai uniós tagság mérlegéről is – írja az MTI.
Közösen kell képviselni az érdekeinket és együttesen kell megszólalnunk Brüsszelben a gazdák versenyképességének és a régió élelmezésbiztonságának védelme érdekében
– jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Kapcsolódó
Az egyeztetésen felhívta a figyelmet arra az időjárás okozta anomáliára, amely alapján a hazánk nyugati felében tapasztalható árvízproblémák mellett, a keleti felében az aszály okoz jelenleg is komoly gondot a gazdáknak.
A szélsőséges időjárás jelentette kihívások egyre gyakrabban követik egymást.
Az agrárminiszter a gazdák közötti közös gondolkodásban és a jó gyakorlatok megosztásában látja megoldás kulcsát. Hozzátette, a vízzel gazdálkodni kell, és áradáskor tározókba kell juttatni, ennek érdekében pedig fejlesztések végrehajtása szükséges.
Egy másik megoldás lehetne a hazai talaj állapotának javítása, hogy minél több vizet tudjon magában elraktározni. Közösen kell fellépni az Európai Unióban a természet okozta károk és válsághelyzetek kezeléséhez szükséges források, illetve mechanizmusok kidolgozásában. A pénzügyi segítségnyújtást fel kell gyorsítani – tette hozzá.
A tárcavezető a találkozón elmondta, a Közös Agrárpolitika komoly perspektívát jelent a gazdálkodók számára, hiszen a versenyképesség, a fenntarthatóság és a generációváltás támogatása kapcsán fontos elemeket tartalmaz, ugyanakkor sokszor ijesztő mértékű adminisztratív teherrel jár. Ez pedig egyrészt gátolja a KAP eszközeinek hasznosulását, végső soron pedig késlelteti a támogatások kifizetésének időpontját, amin változtatni kell.
Nagy István hangsúlyozta, meg kell találni az arany középutat a fokozódó társadalmi elvárások, a fenntarthatósági kérdések és a KAP alapfeladatai kapcsán.
Ebben a változó geopolitikai helyzetben nem elég csupán a kiszámítható jövedelemtámogatásokat biztosítani a gazdálkodók számára, hanem, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kockázat- és válságkezelési eszközökre, valamint az azokhoz történő rugalmasabb hozzáférésre is. Nem véletlen, hogy a magyar uniós elnökség homlokterében a gazdaközpontú agrárpolitika áll.
A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére
Nagy István agrárminiszter szerint versenyképes, fenntartható és tudásalapú mezőgazdaság megteremtéséért dolgozunk.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!