Összesen 20 külföldi és 7 hazai előállítású gint vizsgáltak meg, majd hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontok alapján értékelték az italokat, külön kezelve a gin és a London gin megnevezésű termékeket – állítja holnapján a hivatal.
Többek között górcső alá vették a címkék tartalmán látható információkat is, kezdve az ital tényleges alkoholtartalmával. Az egyik magyar előállítású gint például azért tiltották be, mert a címkéjén nem szerepelt a származási ország, emellett félrevezető volt a termék megnevezése, a címke színe, illetve a grafikai minták is.
Egy másik gin azért bukott el a teszten, mert a „finest destilled” kifejezés szerepelt a palackon anélkül, hogy az ital megfelelt volna a desztillált ginek jellemzőinek és előírásainak. A harmadik típusú ital pedig azért nem ment át a vizsgálaton, mert alkoholtartalma nem érte el a minimumhatárt, vagyis a 37,5 térfogatszázalékot.
A Nébih a minőségi hibák és a megtévesztő jelölés miatt az érintett gyártókkal szemben már elindította hatósági eljárást és megtiltották a termékek forgalmazását.
A bírságok kiszabása folyamatban van, várhatóan összesen 5 millió forint lesz.
A címke és alkoholszázalékon felül kedveltségi vizsgálatot is készítettek a hatóság munkatársa, amely során szakértők és laikusok is pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a gin megnevezésű italok közül a dobogó legfelső fokára a Larios 12 Premium Gin Mediterránea került, második helyen a Zimek Mediterrán Gin végzett, míg harmadikként a Steam-Brew Original Dry Gin zárt. A London ginek versenyében első helyezett lett a Tanqueray London Dry Gin, a dobogó második fokán a Beefeater London Dry Gin végzett, míg a harmadik helyet a London Hill London Dry Gin vitte el.
Mérgező anyag kerülhetett a zöldbabba, azonnal vigye vissza, ha ilyet vásárolt
Csattanó maszlag jelenléte miatt kellett kivonni a forgalomból az Auchan egyik termékét. Bővebben itt olvashat erről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!