A Budapesti Rendőr-főkapitányság július elején indította intézkedéssorozatát, amely részeként a H8-as és H9-es HÉV budapesti szakaszát ellenőrzik – írja az MTI.
Az összehangolt akció kiterjed a szerelvényekre, a megállókra, valamint az Örs vezér terére is. A cél idén is a szabálysértések, bűncselekmények számának visszaszorítása, valamint, hogy még a helyszínen elfogják az elkövetőket, illetve fel tudjanak lépni minden olyan magatartással szemben, amelyek jogosan zavarják az utazóközönséget.
Az ellenőrzésekben a BRFK Közrendvédelmi Főosztállyal párhuzamosan részt vesznek a X., XIV., XVI. kerületi rendőrkapitányságok, valamint a Készenléti Rendőrség állománya, együttműködve a polgárőrséggel, a kerületi önkormányzatok közterület-felügyeleteivel, valamint a MÁV-HÉV Zrt. rendészeti csoportjával.
A közlemény alapján eddig 3295 embert igazoltattak, 140 embert elfogtak, illetve előállítottak. Ebből 21-et körözés, 27-et kábítószer birtoklása, 26-ot más bűncselekmények gyanúja alapján.
Kábítószer fogyasztás gyanúja miatt 30 embert állítottak elő mintavételre, emellett a rendőrség 21 alkalommal szabott ki bírságot, 37 esetben pedig feljelentést is tett különböző szabálysértések miatt.
A rendőrség hozzátette, legutóbb augusztus 7-én tartottak ennyire komplex ellenőrzést a gödöllői HÉV Budapesti szakaszán. Ekkor 179 embert igazoltatott a rendőrség, egyet szabálysértés miatt, kettőt pedig kábítószerfogyasztás gyanúja miatt mintavételre állított elő.
Közterületi alkoholfogyasztásért három emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést.
Csengőfrász! Az éjszaka közepén is hívhat minket a „rendőrség"
A pofátlanságnak nincs határa, ahogy a netes csalók bemásznak a hálószobába: naponta küldenek ismeretlenek adathalász e-maileket különböző bűnüldöző szervek és hatóságok nevében.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!