Dr. Czenczi Anikó ügyvéd, infokommunikációs szakjogász elmondta: pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a tengeren túli webáruházból érkezett úgynevezett „filléres vásárlásokat” rejtő csomagküldeményeket is kötelező vámkezelni, ám jelenleg már a legkisebb értékű csomag után is, értékhatártól függetlenül meg kell fizetni az áfát és a vámkezelés díját.
A változás következménye, hogy adott esetben a költségek nagyobbak lehetnek, mint magának a csomagnak az értéke, és a vásárló azzal szembesül, a vámkezelési díj és az áfa együttes összege meghaladhatja a termék árát.
Adja magát a kérdés, akkor mégsem ugyanolyan egyszerű vásárolni bármely tengeren túli webáruházból, mint egy hazai webshopból? Tehát mégsem ugyanazok a feltételek?
„Kínai áfa” a köznapi neve
2021 júliusa óta körültekintőbben kell végiggondolni a külföldi rendeléseket, ugyanis ekkor lépett hatályba a köznapi szóhasználatban „kínai áfa” néven emlegetett európai uniós áfa-szabályozás.
Ez praktikusan annyit jelent az uniós állampolgárok számára, hogy értékhatártól függetlenül kötelező számukra unión kívüli országból vásárolt vásárolt termékek után az áfa megfizetése.
A szabályozás életbe lépésével megszűnt a korábbi kis értékű vásárlások kedvezménye, ez 22 euró alatti áfa-mentességet jelentett, miközben a Kínából az EU-ba érkező csomagok nagy többsége éppen ebbe a kategóriába esett.
Az áfa tehát minden esetben kötelező, alapját a küldemény értéke és a nemzetközi szállítási költség összege adja. Továbbá: a 150 euró értéket meghaladó küldemények esetében a megállapított vám is áfa-alapot növelő tényező. Az áfa egységesen 27 százalék.
Vám csak a 150 euró értéket meghaladó küldeményekre fizetendő, azonban a vámkezelést összeghatártól függetlenül el kell végezni. Ebből egyenesen az következik, hogy bár vámkezelés ingyenes, ám a Magyar Posta részére a vámügynöki szolgáltatásnak, azaz, az ügyintézésnek a díját akkor is meg kell fizetni, ha a csomag nem vámköteles.
Honnan tudja a Magyar Posta a küldemény értékét?
Joggal merül fel a kérdés, hogy a Magyar Posta honnan tudja, hogy mennyi például a Kínából, vagy USA-ból érkező küldemény értéke és a megrendelő mennyi szállítási díjat fizetett a megrendeléskor, ha ez nincs rajta a küldeményen?
Az e-kereskedelmi és adatvédelmi szakértő szerint erre a következő a válasz.
A Magyar Posta a feladó webáruháztól vagy a külföldi postától előzetesen, elektronikusan, egy erre a célra kialakított IT rendszeren keresztül megkapja a küldemények adatait, beleértve a feladó és címzett adatait, a küldemény értékét, tartalmát és a nemzetközi szállítási díjat.
Nem vagyunk felkészülve a vámkezelési ügyintézésre
Az biztos, hogy egy átlagos magánszemély vevő a csomag vámkezelésének ügyintézésére nincsen felkészülve, de részére komoly segítséget jelent a posta automatikus vámügyintézése - azonban ezt nem lehet minden eseten alkalmazni.
A csomag mindig valamilyen postai szolgáltatón keresztül érkezik be az országba, és a vámkezelési ügyintézést a Magyar Posta végzi.
A vámkezelésre két különböző eljárás létezik, és hogy melyiket kell alkalmazni, az attól függ, hogy magánszemély-e a címzett, mekkora a csomag értéke, és mi a tartalma.
Az automatikus vámkezelés
Automatikus vámkezelést magánszemély címzett esetén akkor alkalmaz a posta, ha az áru értéke nem haladja meg a 150 eurót, a termék nem jövedéki termék és nem parfüm, és a küldemény nem ajándék. Ez egy egyszerűsített eljárás, melyben a vám-árunyilatkozatot a posta állítja ki és nyújtja be a NAV részére.
Amennyiben a posta nem ismeri a vám-árunyilatkozat kitöltéséhez szükséges valamennyi adatot, úgy megkeresi a címzettet.
Itt lesz jelentősége annak, hogy a küldeményen minél több adat szerepeljen, érdemes lehet feltüntetni a címzett telefonszámát is, hiszen ez nagyban rövidítheti és könnyítheti az ügyintézés menetét. Az eljárásban a NAV a vámkezelésről áruátengedési igazolást állít ki és azt a posta rendelkezésére bocsátja.
A megbízásos vámkezelés
Megbízásos vámkezelésre akkor kerül sor, ha a magánszemély részére érkezett küldemény értéke meghaladja a vámfizetési határt jelentő 150 eurós összeget, ha a küldemény jövedéki termék vagy parfüm, de akkor is ha a csomag ajándékot rejt, vagy ha a küldeményt eltérő áfa-adókulcs számításával kéri a címzett kezeltetni.
A cégek részére érkező küldeményekre minden esetben a megbízásos vámkezelést alkalmazzák, tehát 150 euró vámfizetési határ alatt is.
A megbízásos vámkezelési eljárásban a címzett cégnek a vámkezeléshez nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy a postát bízza meg küldemény vámkezelésével. Ez a nyilatkozat megtehető a küldemény Magyarországra érkezését megelőzően is, de akkor is, ha a küldemény már beérkezett Magyarországra.
A cégnek ezt a nyilatkozatot a küldemény Magyarországra érkezése előtt, a feladást követően érdemes megadni, ugyanis azokat a 150 euró érték alatti EU-n kívülről érkező küldeményeket, amelyekre nem érkezett a postához előzetes nyilatkozat, a posta automatikus vámkezelési eljárással vámkezeli.
Az automatikus eljárásban a címzettet a posta magánszemélynek tekinti, és erre azért is érdemes jó időben figyelni, mert ez a céges költségelszámolást és a kézbesítéssel létrejövő ügylet jogi megítélését befolyásolhatja.
Általánosságban nincsen akadálya annak, hogy a címzett a postán kívüli vámügynököt vegyen igénybe.
Az EU-n kívülről magánszemély részéről magánszemélynek küldött ajándék 45 euró értékig áfa-mentes, 45 euró felett a megajándékozottnak meg kell fizetnie az áfát. De az áfa fizetéstől függetlenül is meg kell fizetni a megbízásos postai vámkezelési díját, és 150 euró összeg felett vámot is meg kell fizetnie a megajándékozottnak.
Kézbesítési szabályok
A posta a NAV áruátengedési igazolása alapján értesíti a címzettet a vám és a postai vámügynöki szolgáltatás díjáról, a címzett 48 órán belül online és bankkártyával is kifizetheti a díjakat.
Ezt követőben kísérli meg a posta kézbesíteni a küldeményt. Amennyiben a címzett a postai értesítés megküldését követő 48 órán belül nem fizeti meg a közölt vámterhet és a postai vámügynöki szolgáltatás díját, vagy a posta számára nem ismert a címzett elektronikus elérhetősége, úgy a posta a küldeményt a címben megjelölt helyen megkísérli személyes átadással kézbesíteni.
Amennyiben a kézbesítés sikertelen, a küldemények a postán 15 munkanapig vehető át, ezt követően a feladó számára visszaküldik.
Dr. Czenczi Anikó végezetül hangsúlyozta: ma már jobban át kell gondolni, hogy mit és milyen összegben érdemes Kínából, vagy EU-n kívülről rendelni és a meglepetések elkerülése végett érdemes a rendeléssel együtt járó költségeket még a megrendelés előtt, előre kalkulálni.