Orbán Viktor miniszterelnök derűlátó szombati évértékelője után Gyurcsány Ferenc vasárnap borúlátóan fejtette ki, mit gondol Magyarország és a világ helyzetéről. A Demokratikus Koalíció vezetője az Orbán-kormány kritikája mellett a többi közt az amerikai elnököt, Donald Trumpot sem hagyta ki bírálatából.
Gyurcsány Ferenc évértékelőjét úgy kezdte: „A Titanic süllyed, a kapitány italt és zenét rendel, gondolhatta nagyon sok ember tegnap, ha volt hozzá kellő lelki ereje és bátorsága belenézni a kormányfő aktuális évértékelőjébe, hogy mintha ugyanaz történne itt is.”
Miközben a kormányfő saját énképe és saját hallgatósága szerint sziporkázott, aközben kegyetlen időszak következik. Olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt hetven évben
– vélekedett Gyurcsány, aki szerint „amit eddig láttunk, az kutya füle ahhoz képest, ami most vár ránk”.
„15 év Orbán-kormányzás eredménye egyértelmű. Mi egy fáradt, lecsúszó országot látunk. Egy olyan országot, amelynek vezetője nagypályás politikai gazembernek állt. Azt hiszi, hogy valahova érkezett, a pokol tornácára”
– fogalmazott a DK elnöke
Gyurcsány szerint Orbánnak se érdeklődése, se terve, se ereje nincs megpróbálni, hogy a magyar emberek sokasága számára teremtsen jobb életet. Úgy érvelt, ez nem egy szónoki fordulat, a régió országaihoz képest mindig a magyarok éltek picit jobban, de jövedelmek tekintetében a legutolsók lettünk, és a nyugdíjak sincsenek rendben, szakadnak lefelé, miközben inflációban „Európa-bajnokok vagyunk”.
Majd felhozta azt is, hogy miközben a családtámogatásokba Orbánék öntötték a pénzt, aközben ennek nincs látható eredménye, ugyanis „emberemlékezet óta nem született ilyen kevés gyermek”.
„Amit Orbán tesz, abból nem lesz jobb, közös életünk. Akkumulátorgyárak csődtömege, az lesz. Öntöttük bele a pénzt, mint a hétszentség, semmi nem számít. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk” – vélte Gyurcsány, aki szerint a kormányzás igazi teljesítménye, hogy a kórházban van orvos, az ember két hétre kap CT-re időpontot, illetve van angol- és matektanár.
„Aki a szabad szerelem ellen küzd, az nem saját hazáját, hanem saját lelke egészségesnek hitt elfajzottságát védi” – jelentette ki a pártelnök a Pride betiltásának ötlete kapcsán, azt is megfogalmazva:
„Nem változott a véleményünk. Egy rossz ízlésű, erőszakos, korrupt embernek tartjuk a magyar kormányfőt, egy nagyra nőtt, közveszélyes kiskakasnak.”
Mint a DK első embere előrevetítette, ha 2024 borongós ballada volt, akkor az idei a „balsors balladája lesz.”
Szavai szerint „joggal feltételezzük, hogy nincs annál borzasztóbb ember a nyugati világban, mint a mi kormányfőnk. Kiderült, hogy van: amit Donald Trump a beiktatása óta tesz, az az árulás és a felelőtlenség csimborasszója”.
„Ukrajna cserben hagyása valójában Európa és Ukrajna együttes elárulása. A Putyinnal való összefekvés, a gyilkossal való nász megbocsáthatatlan szégyene Orbánnak és Trumpnak” – szúrt oda nekik, hozzátéve:
„Vagy a gyilkossal vagy, vagy az áldozattal. Aki a gyilkossal van, az az ellenfelünk, vagy annál is több.”
Ezután Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét, Trump elnök kormányzati hatékonyságért felelős miniszterét „technácinak” nevezte, szerinte létrejött a „politikai szélsőjobb és az üzleti gigászok” szövetsége.
Gyurcsány vallja, baloldalinak lenni nem divat, hanem „egy emberséges világ akarásának” kérdése. Így a végrehajtók, követeléskezelők mellett a bankokkal is szembeszállna, szerinte „szét kell rúgni a teljes banki követeléskezelés rendszerét”, mert az „családok ezreit üldözi nyomorúságba”.
Arról beszélt, hogy Csányi Sándor bankja, Mészáros Lőrinc bankja akkor is visszaköveteli a babaváró hitel törlesztő részletét, ha az egyik házastárs meghalt. Erre azt mondják, hogy nincs lehetőségük átalakítani a szerződést. „Hazudnak, mint a vízfolyás, rohadékok!” – jelezte a politikus.
„Mindenkit ütnek. Ha mi nem állunk ki egymásért, mert most éppen nem bennünket ütnek, ha nem a legkényelmetlenebb koalíciót alkotjuk meg mindazokkal, akikkel bár sok dologban nem értünk egyet, de abban igen, hogy emberi világot akarunk orbánizmus, putyinizmus, trumpizmus nélkül, akkor végünk van. Vége van ennek a hazának, és annak a világnak, amiben az elmúlt 70 évben hittünk” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Orbán Viktor: Lesz száz új gyár, és jöhet az újabb árstop
Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelőjében több gazdasági intézkedést is bejelentett. Részletek ugyan még nem ismertek, de száz új gyárra és Európa legnagyobb adócsökkentésére tett ígéretet. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Ikonikus sziklánk vált vandál támadás áldozatává: mérhetetlen a pusztítás

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Sokkoló szóbeszéd terjedt el a Balaton-parton, a rendőrség is megszólalt

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
