Lázár János, építési és közlekedési miniszter lesz a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legújabb epizódjának vendége. A kormánypárti politikus többek között a kegyelmi ügyről, Novák Katalinról, Balog Zoltánról és a Fidesz esetleges választási bukásáról is kifejti a véleményét.
A kedd délutáni előzetes alapján a beszélgetés kiemelt témája lesz a bicskei pedofilügyhöz kapcsolódó kegyelmi botrány.
Hajdú Péter szerint ez volt az eddigi „legdurvább ügye” a Fidesznek, amivel láthatóan Lázár János is egyetértett.
A műsorvezető felidézte, hogy az eset Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondásához vezetett, míg Balog Zoltán református püspök felelőssége nem lett kimondva. Az építési és közlekedési miniszter Novák Katalinra kitérve úgy fogalmazott, hogy „se közénk, se fölénk nem volt való”.
A Fidesz vereségével is számolnak
A beszélgetésben Magyar Péter Partizán-interjúja is szóba került. Lázár János szerint az akkori kormányülésen nem a Tisza Párt későbbi elnökének kijelentései okoztak feszültséget, mivel a „Novák-ügy volt igazán ütős” – írja az Index.
Lázár János a Fidesz 2026-os választási vereségével kapcsolatban elmondta, hogy nem tart tőle, „de van ilyen forgatókönyv is.”
Hajdú Péter arról is érdeklődött, hogy Lázárt árulták-e már el. A miniszter felidézte, hogy 2018-ban volt olyan munkatársa, aki „nem úriemberhez méltó formában viselkedett.” Véleménye szerint ez vezetett ahhoz, hogy abban az időben „kikerült a kormányból.” A teljes epizód péntek este 7 órától lesz látható a Frizbi TV YouTube-csatornáján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nagy Márton azt mondja, nem lesz leszerelés

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Kupán vágott egy medvét a fejszés ember, a medveriasztó spray csak utána jutott eszébe: videó

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel
