Augusztus eleje óta tesztüzemmódban működik a Volánbusz új helyjegyrendszere, amelyben 

egységesen 300 forintba kerül a helyjegy, megváltása nem kötelező, de aki nem költ rá, az csak a szabadon maradt ülések közül választhat.

Nehezíti a helyzetet, hogy a helyjegyet csak a végállomásokon lehet megvásárolni, a köztes megállókban felszállók ezt nem tehetik meg.

Az RTL Híradójában megszólaltatott

utasok vegyes fogadták az új rendszert, volt, akinek nem okozott problémát, mások burkolt áremelésnek, túlzásnak tarják a 300 forintos árat.

A riportból kiderül, hogy a Volánbusz öt csoportra osztja az utasokat a felszállási sorrend szerint:

  • helyjegyesek,
  • helyjegy nélküli elővételben megvásárolt jegyesek,
  • buszsofőrnél jegyet vásárlók,
  • helyjegy nélküli bérletesek,
  • helyjegy nélküli ingyenesen utazók (pl. nyugdíjasok).

Helyjegy nélkül is elfoglalhatják a távolsági buszokon az elsőbbségi helyeket a fogyatékkal élők és a kismamák - ezt korábban Lázár János közlekedésért felelős miniszter és most a MÁV-Volán is megerősítette az RTL Híradónak. Az ingyenesen utazó nyugdíjasoknak azonban továbbra is azt ajánlja a közlekedési cég, hogy vásárolják meg az egységesen 300 forintért kapható helyjegyet.

A cég korábbi tájékoztatása szerint a helyjegyrendszer ahhoz kapcsolódóan alakul át, hogy a busztársaságot 2025 végéig teljesen összeolvasztják a MÁV-START Zrt.-vel.