A 2020-as adóbevételek alakulását nagyban befolyásolta a COVID-19 járvány gazdasági tényezőkre gyakorolt negatív hatása, valamint az ezt követő gazdaságvédelmi intézkedések – írja Niveus Consulting Group közleménye. 

2020-ban 15.812,9 milliárd forint volt a NAV által beszedett adó.

2021-ben már 17.573,1 milliárd forintra nőtt ez az arány. Ebben az évben a növekedés legfőbb oka a mérsékelt bázisadatokon kívül, a termelői és fogyasztói árak emelkedése volt, ezen felül az év második felében, a járványhelyzet javulásával, a gazdálkodási feltételek pozitívan változtak.

2022-ben 20.601,8 milliárd forintra emelkedett a beszedett adó. Ez részben a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok) a vártnál magasabb inflációs és belsőfogyasztási-pályából (az áfaelőirányzat több mint 1000 milliárd forinttal teljesült túl), valamint a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból adódott.

NAV bevételeinek összege 2023. év végén 23.802,3 milliárd forint volt, amely 3.200,4 milliárd forinttal, 15,5 százalékkal haladta meg 2022 azonos időszaki nettó bevételét. Ez derült ki többek között, miután a Niveus Consulting Group megvizsgálta a NAV elmúlt 4 évének aktivitását. Ebben az évben 60 százalékkal nőtt az adóbeszedés a 4 évvel ezelőtt vizsgált időszakhoz képest. 

Az adatokból kiolvasható, hogy:

  • 2020 és 2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be,
  • a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az áfa volt, valamint, hogy
  • a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő.

2020-ban a megállapítások 87,35 százaléka volt  áfával kapcsolatos, 2021-ben ez az arány 89,5 százalék volt, míg 2022-ben már 90,6 százalékra emelkedett, majd a 2023-as évben újra inkább a 2020-as értéket közelítette meg (87,4 százalék).

A vizsgált években ugyanaz a három típus tette ki a feltárt  jogsértések legnagyobb, legalább 70 százalékát. A költségvetési csalások aránya fokozatosan csökkentek a vizsgált időszakban. A csődbűncselekmények száma stagnált, de az iparjogvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma nagymértékben növekedett 2020-hoz képest. 

Figyelem, hamarosan fontos levelet küld a NAV

A pontatlan adatokat akár egymillió forinttal is büntethetik.
Bővebben--->