A vízirendőrök november 1-jén 21 óra 56 perckor a Balatonberény előtti vízterületre siettek, mert a sűrű ködben eltévedt csónakosról kaptak bejelentést. A kétségbeesett férfit közel kétórás kutatást követően találták meg és épségben a balatonmáriafürdői kikötőbe vitték – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ilyen helyzetben a segélykérések során hívható a 112-es számon túl, 1817-es vízi segélyhívó tárcsázását javasolják a hatóságok.
Novembertől éjszaki szigor van érvényben
Október 31-től véget ér a viharjelzési szezon a magyar tengeren. Minden évben április 1-től október végéig üzemel a viharjelző szolgálat a Balatonon, a Velencei és a Tisza-tavon.
Ezzel összefüggésben hívta fel arra a figyelmet a vízirendészet, hogy november 1-től (március 31-ig) vízijárművekről (vitorlás, csónak stb.) már tilos az éjszakai horgászat, az csak 6 és 22 óra között engedélyezett – írja a hírbalaton.
E hónaptól csak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhetnek a csónakok.
Vannak kivételek
Kivéve a az A, B és C kategóriájú tanúsítvánnyal rendelkező csónakokat, melynek vezetője a hajózási képesítésekről szóló miniszteri rendelet szerinti legalább tanulómatróz, vagy kishajóvezetői képesítéssel rendelkezik, nem vonatkozik. Az 1500 méteres sávot elhagyó csónak felszerelését ki kell egészíteni
- egy feltöltött állapotban lévő, folyamatosan bekapcsolt, üzembiztos, vízálló kivitelben vagy tokban elhelyezett mobiltelefonnal,
- valamint a csónakban ülők számával megegyező mentőmellénnyel és tartalék evezővel.
- Ezeken felül a vízirendőrség kifejezetten javalja a saját pozíciót is mutató eszközök (iránytű, kompasz, GPS, radar) használatát.
A legalább 7,5 kW teljesítményű elektromos motorral hajtott csónakok korlátozás nélkül közlekedhetnek, ha a csónak vezetője legalább kishajó-vezetői képesítéssel rendelkezik.
A hatóságok külön felhívják rá a figyelmet, hogy az ősz-téli időjárási körülmények nagyban megnehezíthetik, és lassítják a segítséget nyújtók munkáját, így mentéshez szükséges idő is megnőhet, amely további komoly rizikófaktor a víziközlekedők számára. A jegesedésig a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden rendőrőrsén készenlétben tart azonnal bevethető mentőhajókat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!