Kedden bár a csípős hajnalt követően még a viszonylagos nyugalom lesz a jellemző, a nyugat felől fokozatosan felvonuló fátyolfelhőzet jelzi, hogy

a hét közepén ismét borongósra, többfelé csapadékosra vált időjárásunk.

Ma még nagyrészt napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként délutántól meg is vastagszik a fátyolfelhőzet, amely már szűrheti a napsütést. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg ismét felhősebbre fordulhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon több helyen megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő írja előrejelzésében a HungaroMet.

Szerdán egy hullámzó front hoz újabb csapadékot, sokfelé elered az eső, nagyobb mennyiség a jelenlegi számítások szerint a Dunántúlon várható.

A helyenként élénk keleties szélben délután 11-19 fok valószínű, a keleti tájakon lesz melegebb.

Csütörtökön marad a felhős, esős, záporos idő. A csapadék súlypontja az ország délkeleti felére helyeződik át. A Dunántúlon feltámad az északias szél.

Az átlagosnál hűvösebb időre készülhetünk, délután mindössze 12-20 fokot mutathatnak a hőmérők.

Pénteken még sokfelé szükség lehet az esernyőkre, dél felől újabb kiadós csapadékhullám vonul át. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben 11-19 fokot mérhetünk. 

Hétvégén már csökken a csapadék kiterjedése, vasárnap több helyen kisüthet a nap

olvasható az Időkép oldalán.