Vasárnap északnyugat felől felhősödés kezdődik és egyre többfelé várható eső, havas eső, havazás. Utóbbira leginkább a hegyekben, valamint este, késő este az ország keleti, északkeleti tájain nagyobb az esély. Több helyen élénk, északnyugaton erős lehet a délies szél. Hajnalban -6, +1 fok várható, majd délután 1 és 7 fok között alakulnak a maximumok – írja előrejelzésében az Időkép.

Hétfőn is sok lesz a felhő, naposabb körzetek északnyugaton lehetnek. Napközben keleten, délkeleten még több helyen kialakulhat havazás, havas eső, a szelesebb nyugati tájakon pedig kisebb eső, zápor, néhol hózápor fordulhat elő a késő délutáni, esti órákban.

Az északiasra forduló szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk, erős lökések. Napközben 0, +6 fok valószínű, a borongós, csapadékos keleti területeken mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

Kedden már nagyobb területen válik szakadozottá a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Keleten, délkeleten maradhat felhős, borongós az idő, és itt helyenként még kialakulhat vegyes halmazállapotú csapadék is. 

Az északi szél erős lesz, a Dunántúlon és néhol északkeleten viharos lökésekre is számíthatunk. A csúcshőmérséklet 1 és 5 fok között alakulhat. 

Minden rekord megdőlt, 2024 a történelem legmelegebb éve volt

Az éghajlati válság egyre nagyobb mértéket ölt. A globális átlaghőmérséklet 1,62 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szinten, ezzel az éves átlag 1,60 Celsius-fokra emelkedett.

A részletekről ITT írtunk bővebben.