A 9 órás iskolakezdésnek nincsen törvényi akadálya, hazánkban a tanítás pontos időpontját ugyanis nem határozza meg jogszabály. Egyes szakemberek szerint a gyerekeknek még jót is tenne, ha többet pihenhetnének. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar szülők nem rajongnak az ötletért – írja a Pénzcentrum.
Míg régen elterjedtebb volt, ma már ritkán kezdődik 8 órakor a munkaidő, a legtöbb helyen 9-re kell beérni, de az igazán haladó szellemiségű vállalatoknál inkább az úgynevezett törzsidő létezik, egy olyan időintervallum, amikor mindenkinek bent kell lennie a munkahelyén, ami jellemzően 10 és 15 óra között van.
Romlott a fiatalok alvási minősége
Az alvási mutatók romlása, ugyanis melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző. Ezek a korosztályok ugyanis egyre kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában.
Magyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. § (1) bekezdése szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt – az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni.
Már az is alapvetően helyben, a köznevelési intézményben eldöntendő kérdés, hogy legyen-e nulladik óra, ez nem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét azzal, hogy egy bizonyos időpontnál előbbi kezdést megtilt. Amennyiben az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége.
Mi az ideális iskolakezdés?
A Pénzcentrum augusztusban végzett Iskolakezdés 2023 című kutatásában rákérdeztek arra a szülőknél, hogy ők melyik iskolakezdési időpontot preferálják. A szülők nagyobb része ezt a lehetőséget ma még elutasítja, a férfiak pedig nagyobb arányban, mint a nők. Minél iskolázottabb valaki, annál valószínűbb, hogy hajlana a 9 órás kezdés lehetősége felé. A nagycsaládosoknál is nagyobb hajlandóság a későbbi kezdésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!