A klímaváltozás problematikája egyre inkább előtérbe helyezi a hazai természeti értékeink állapotot, így a Balaton tisztaságának a kérdését is. Az elmúlt években az alacsony vízállás és a tömeges halpusztulás miatt került be a hírekbe a legnagyobb magyar tó, azonban szintén komoly problémát jelent az intenzív algásodás megoldása. Az elalgásodott víz megtisztítása nemcsak a komfortos fürdőzés feltételeinek a biztosítása miatt fontos, hanem az algáknak tápanyagul szolgáló foszfor eltüntetésének is kiemelt jelentősége van a Balaton állapota szempontjából.
A Balaton 1970-től a kilencvenéves közepéig tapasztalt tömeges algasodásért a szennyvizekkel érkező tömeges mennyiségű növényi tápanyagnak volt a felelős. A víz szennyeződést különböző nagyberuházásokkal és a 2004-ig folyamatosan tartó kotrással igyekeztek csökkenteni. Ennek hatására 1995-2018 között nem jelentett gondot az algásodás Közép-Európa legnagyobb tavában. 2019 óta azonban ismét észlelhető az algavirágzás, elsősorban a Balaton-nyugati medencéjében mivel a Zala folyó hordaléka ezt a részt érinti a leginkább.
A négy éve megindult algavirágzás megszüntetéséért 2021-ben a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el, így sok év utáni újraindult a balatoni mederkotrás. Ekkor közel 90 ezer köbméternyi mederiszaptól tisztították meg a 14 hektárnyi területet.
Az idén szeptemberi intenzív algavirágzást követően – elsősorban a Kis-Balatonon és a Keszthelyi-medencében – egyre iszaposabbá váló strandok tisztítása újfent a helyi önkormányzatok kiemelt prioritásává vált. Manninger Jenő, Keszthely polgármestere a TV Keszthelynek kifejtette, hogy szeretnének „mindent megtenni, hogy még a kisebb partközeli, lokális algák se jelenjenek meg”.
A tihanyi kotrási munkálatokat a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet végzi, illetve a saját fenntartású kikötőiben a Balatoni Hajózási Zrt.-nek is mederkotrási joga van – mondta a hellovidek.hu-nak az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A Balaton tisztításához a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is mederkezelői hozzájárulást adott. Ennek értelmében a kikotort iszapot a balatongyöröki zagytéren, illetve egyéb engedélyezett területeken lehet elhelyezni. „A zagy zagytéren történő elhelyezésének díja 3250 forint köbméterenként plusz áfa. Ezt a díjat csak a magáncélú kotrások után kell fizetni. Az állami, vízminőségi kotrás során kiemelt zagy elhelyezése térítésmentes” – közölte a Vízügyi Főigazgatóság.
A tisztítási folyamatot az úgynevezett hidromechanizációs kotrás technikájával végzik, ami a tisztandó vizet és az üledéket és kitermeli, ez eljut a lerakodó helyre, majd az ülepedés után a vizet visszavezetik a Balatonba. A technika alkalmazásához a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. bérbe adja a MUD-25 típusú hidromechanizációs kotrógépét, ami jól alkalmazható csatornák, holtágak, halastavak és kisebb medencék víz alatti iszapjának a kitermelésére.
(Gulyás Ábel)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!