Kilencvenedik éve kerül megrendezésre a Kékszalag vitorlás verseny, 2024-ben a Balaton 56. versenyét rendezik meg. A megmérettetés megnyitja a teret a hobbivitorlázók számára is, ez a résztvevők számában is nagy növekedést jelenthet.
„A Kékszalag azért ennyire izgalmas, mert mindig történhet valami, ami teljesen átrendezi a mezőnyt” – mondta Harangi Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a versenyt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó
Kiemelte: nyitni kell a tágabb publikum felé, a kisebb és nagyobb versenyzők felé is.
A Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, az 56. Raiffeisen Kékszalag Nagydíj, 2024. július 18-án, 9 órakor rajtol el Balatonfüredről.
Kék(szalag)
A versenyt először 1934-ben rendezte meg a balatonfüredi Hungária Yacht Club. Eredeti céljuk az volt, hogy az a vitorlás kapja meg a kék szalagot, aki az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a Balatont. Ekkor még csak kétévente rendezték meg a versenyt, majd néhány év ki is maradt, 2001 óta azonban minden évben elrajtol a Kékszalag, amely egyébként Európa legnagyobb tókerülő versenye.
Saját korábbi rekordját megdöntve 5:03:56 órás idővel a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat 2023-ban Balatonfüreden. A legtöbbször, tizenháromszor egyébként Litkey Farkas diadalmaskodott a Kékszalagon.
A futam
A Kékszalag versenyének távja légvonalban mintegy 160 kilométer. Az útvonal a korábbi évekhez hasonlóan a következő: Balatonfüred, Kenese, Siófok és Keszthely, majd a hajók ismét Balatonfüreden érnek célba. A hajók többsége általában 24 órán belül teljesíti a távot, de az utolsó hajó szombaton futhat be, 48 órával a verseny rajtja után.
A bátrabbak a vitorlázást is kipróbálhatják, ám a legtöbb érdeklődő a verseny megtekintése miatt látogat el a Balatonhoz. A hullámokat szelő vitorlások látványra is gyönyörűek, a küzdelem pedig a parton állva is átérezhető. A versenyen túl számos kulturális programon is részt vehetnek az érdeklődők.
Óriási feladat a versenyzőknek, még nagyobb élmény a nézőknek
A legtöbb indulót a második nap is a vízen éri, ami nagyon komoly fizikai és lelki megterhelést jelent, még a gyakorlott versenyzőknek is. Az éjszakai hajózás különleges képességeket igényel, amire más versenyeken nem igazán van szükség.
48 óra alatt például vihar, szélcsend, eső, szúnyogfelhők és a koromfekete éjszaka is nehezítheti a versenyt, ezért az időkorláton belüli teljesítés már önmagában egy komoly sportteljesítmény.
Online is jelen lehetünk
Aki nem tud ott lenni, az is követheti az eseményeket, ugyanis a verseny teljes ideje alatt egy streaming műsor fog futni, amelynek technikai feltételeit a Telekom fogja biztosítani az idei évben.
Nagyot álmodtunk
– hangsúlyozta Pádár Péter, a Telekom MID Középvállalati- és közigazgatási divízió igazgatója, aki szerint az álom már megvalósult, készen állnak arra, hogy élőben közvetítsék a teljes Kékszalagot.
Mindebben nagy segítséget jelent, hogy a Balaton környéke teljesen lefedett 5G-hálózattal a Telekom hálózatán, aminek köszönhetően az ügyfeleik kiváló minőségben figyelhetik a vitorlásversenyt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!