Szeptember 22-én, a nemzetközi Autómentes Napon ismét Critical Mass címmel rendeznek kerékpáros felvonulást Budapesten, olvasható a Facebook-eseménynél. A Critical Mass 20-at kedden hirdette meg Facebook-oldalán a Magyar Kerékpárosklub.
Az első Critical Masst 2004. szeptember 22-én tartották a bringás futárok és civilek az európai autómentes nap alkalmából. 2006. április 22-én 30 ezer kerékpáros vett részt a rendezvényen, és a budapesti Critical Massek történelmében először az akkori köztársasági elnök, Sólyom László is részt vett a felvonuláson.
2008. április 20-án, a Föld napjához kapcsolódva Budapesten 80 ezer ember vonult fel, megdöntve ezzel a korábbi rekordot. A Magyar Kerékpárosklub 2012-ben úgy ítélte meg, hogy Budapesten a Critical Mass elérte a célját, ezért a Klub ezentúl nem szervezi meg a rendezvényt. Az az évi felvonulás is elmaradt.
2013. április 20-án búcsúzott az addig rendszeresen megtartott esemény, amelyen több mint százezren vettek részt. Legutóbb 2019-ben, az első Critical Mass 15 éves évfordulóján volt ezen a néven felvonulás – írja a Telex. A Magyar Kerékpárosklub az elmúlt években már I Bike Budapest címmel tartott évente közös biciklizést. Ilyen idén áprilisban is volt, ezen felül rendezik meg a szeptemberi Critical Mass 20-at.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!