Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője még november végén tájékoztatta a közösségi média oldalán a nyilvánosságot, hogy tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszterrel a keszthelyi kórház üvegtéglás homlokzatának felújításáról – írja a zaol.hu.
Erre az áldatlan állapotra mielőbb megoldást kell találnunk
– tette hozzá Nagy Bálint.
Ezt követően a múlt héten megkezdődött a felújítás első üteme.
A Keszthelyi Kórház kiemelten fontos az egész térségünk számára! Öröm, hogy több tárgyalást követően végre elindult a hosszú évek óta omladozó üvegtéglás homlokzat felújítása. Tegnap megkezdődött a felújítási munka első üteme – mondta a képviselő.
Első ütemben a balesetveszélyes elemeket távolította el a kivitelező, majd az állványozás következik, és ezt követően valósulhat meg az új homlokzat kialakítása.
Ismét életet mentett a kórház kihelyezett eszköze
1950 grammos, 44 centiméteres egészséges kislányt tettek a kecskeméti kórház anonimitást nyújtó inkubátorába. 2012 óta a hatodik baba érkezett ily módon az intézménybe, ahol Abigélnek nevezték el az újszülöttet.Bővebben>>>