Betiltják az este 10 és reggel 6 óra között szervezett kocsmatúrákat Prágában. A döntésről Zdenek Hrib polgármesterhelyettes tájékoztatta a közvéleményt. A szintén polgármesterhelyettes ténykedő Jiri Pospisil elárulta:
az intézkedés célja, hogy kulturáltabb, tehetősebb turisták érkezzenek a cseh fővárosba azok helyett, akik az olcsó lerészegedés lehetősége miatt utaznak Prágába.
Csehország híres a sörkultúrájáról, ráadásul a kocsmák itt jóval olcsóbbak, mint a nyugati országokban. Prága előkelő helyen szerepel az európai sörök ár-érték arány listáján, 3 euró körül már a belvárosban is lehet kapni egy korsó sört, ami a fele-harmada a brit áraknak – írja az Euronews.
Ennek következtében mára itt is fogalomnak számítanak az Angliából érkező legénybúcsús társaságok.
A cseh főváros egyike a túlturizmussal küzdő, népszerű lokációknak. A Bohuslav Svoboda vezette önkormányzat úgy próbálja a turizmus gazdasági hasznát is megtartani és a helyiek számára is elviselhetőbbé tenni a helyzetet, hogy a drágább szolgáltatások irányába orientálnák az országba érkező külföldieket.
Vége a bulinak a techno fővárosában
Több méltán híres éjszakai klub is bezárta kapuit Berlinben. Ez, és számos egyéb adat azt jelzi: lehull a diszkógömb a partiturizmus táncparkettjére.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten
