A közzétett eredmények alapján az online teszteket 3050 intézmény több mint 584 ezer diákja töltötte ki, 2024. március 4. és június 3. között.

Az eredmények alapján a Népszava azt írja, hogy a 11. évfolyamosok rontottak a leginkább, a 2023-as 1755 képességpont után tavaly csak 1709-et szereztek, azaz 46 ponttal kevesebbet.

A 7. évfolyamon 38 ponttal, a 9. évfolyamon 31 ponttal, a 6., 8., és 10. évfolyamon 8-15 ponttal szereztek kevesebbet a diákok matematikából.

A szövegértési feladatokban is a 11. évfolyamosok teljesítettek a legrosszabbul: a 2023-as méréshez képest átlagosan 43 ponttal szereztek kevesebbet, a 9. osztályosok 38 ponttal, a 7. osztályosok 25 ponttal, a 8. és 10. évfolyamosok pedig 13-17 ponttal.

A lap szerint a 2022-es kompetenciaméréshez képest is gyengébbek lettek az eredmények: a 6. 8. és 10. évfolyamon minden mérési területen alacsonyabbak voltak az átlageredmények 2023-ban, mint egy évvel előtte.

A 2024-es nyelvi mérések esetében ugyanakkor vannak érdemi eredmények: a 6-8. évfolyam eredményei angol nyelvből 4-7 pontos javulást, a német idegen nyelvi mérés esetén a 6. és 7. évfolyamon kis mértékű romlást, míg 8. évfolyamon 19 pontos javulást mutattak.

Még az év elején vetette fel a Belügyminisztérium, hogy a diákok kompetenciamérési eredménye már az idei év végi érdemjegyükbe beleszámítana az adott tantárgyakból, ám ezt az ötletet végül elvetették, legalábbis egyelőre.

Országos kompetenciamérésen tesztelték az MI-t, meglepő eredmények érkeztek

A mesterséges intelligenciával foglalkozó PeakX csoport a jelenlegi legnépszerűbb AI modellek segítségével átfogó kutatást végzett a magyar Országos Kompetenciaméréseken. A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, vajon helyt tudnak-e állni a különböző típusú fejlesztések a mesterséges tesztkörnyezeten kívül is.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.