Minden korábbinál részletesebb kép rajzolódik ki a kórházi fertőzések magyarországi helyzetéről, miután a Direkt36 megszerezte és feldolgozta az erről szóló, 2017-2022-es hivatalos adatokat – írja a Telex.
Az egészségügyi hatóságok sokáig titkolták, de hosszas pereskedés után végül kiadták ezeket az adatokat. Az adatbázisokból kiderült, hogy egyes magyarországi fekvőbeteg-ellátó intézmények mennyi és milyen típusú fertőzést jelentenek be.
Az adatbázis három olyan fertőzéstípusról tartalmaz információkat, amelyeket a kórházaknak kötelezően jelenteniük kell a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) felé. Ezek olyan fertőzések, amelyek a kórházi betegeknél – különösen, ha azok legyengült állapotban vannak – súlyos szövődményeket vagy akár halált is okozhatnak.
A cikk főbb megállapításai a következők:- Vannak kórházak, amelyek a többihez képest évről évre rendre magas fertőzési számokat produkálnak. Azokat, ahol 2017 óta szinte minden évben legalább két fertőzéstípus esetében a tíz legmagasabb között alakult a fertőzések előfordulása, részletesebben is megvizsgálták. Ezek a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a Honvédkórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, az Országos Onkológiai Intézet és a ceglédi Toldy Ferenc Kórház.
- A lista élén a 2015-2016-os adatok alapján végzett korábbi elemzéshez képest kevés változás történt, ami azt jelzi, hogy hiába jelentik az intézmények az adatokat, az egészségügyi hatóságok vagy tétlenek, vagy az erőfeszítéseik hatástalanok.
- A koronavírus-járvány berobbanása utáni évben, 2021-ben voltak a legrosszabbak a számok, és bár az azt követő évre valamelyest csökkent a kórházi fertőzések előfordulása, 2017-hez képest a kórházak még így is majdnem kétszer annyi fertőzést jelentettek mindhárom fertőzéstípusból.
- Van olyan kórház, ahol a neurológián hat év alatt hétszeresére nőtt a véráramfertőzések előfordulása, egy másik intézmény kardiológiáján pedig mind a három fertőzéstípus gyakorisága minimum duplájára nőtt.
- Van olyan kórház, melynek egyik osztályán 2022-ben a megfertőződött betegek többsége nem élte túl a kórházi tartózkodást. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a fertőzés okozta a halálukat, a kórházak csak az esetek töredékében tüntetnek fel összefüggést a fertőzés és a halál oka között.
A cikk szerint a ceglédi Toldy Ferenc Kórház szinte minden évben a legrosszabbak közt volt az összes fertőzéstípust illetően, és a fertőzések gyakorisága még drasztikusan meg is nőtt 2017 és 2022 között. 2017 és 2022 között 2026 kórházi fertőzést jelentettek, ebből 801-szer a beteg nem élte túl a kórházi tartózkodást,
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban hat év alatt 1436 megfertőződött beteg halt meg a kórházban, és 274 esetben regisztrálták, hogy összefügghet a halállal a fertőzés.
A Honvédkórházban a legtöbb invazív beavatkozást végző osztályon mindhárom fertőzéstípus előfordulása nőtt. Hat év alatt 1841-szer jelentették olyan beteg halálát, aki kórházi fertőzést is elkapott, és 19 esetben találtak összefüggést a beteg halála, valamint a fertőzés között.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 2892 kórházi fertőzést regisztrált 2017 és 2022 között, 1366 esetben jelentették, hogy a fertőzést elkapó beteg meghalt. A kórház szerint 361 haláleset függött össze a kórházban elkapott fertőzéssel, ez jóval nagyobb, mint más intézményekben.
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) az ország egyik legjobban felszerelt szakkórháza, mégis magas a kórházi fertőzések száma. 2017-től 2022 végéig 822 kórházi fertőzést jelentettek, melyek közül 199 végződött halállal. Ezek közül 108, vagyis több minden második haláleset hozható összefüggésbe a a kórházi fertőzéssel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!