A házelnök emlékeztetett, hogy 2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik pártkongresszus, és a Fidesz a kétharmados többséggel történő kormányzás 14. évét tapossa.
Az elmúlt két év történéseit számba véve azt mondta: kitört az orosz–ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett tizenegy szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen, sőt, a háború sem ért véget, aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek.
Kövér László úgy látja, hogy
A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek, és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni.
Úgy látja,
„VÉGET ÉRT EGY ARANYKORSZAK”,
helyét pedig az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át. Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság, és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét.
Kövér László arról is beszélt, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!