Az indoklás szerint a Kúria az Alaptörvénnyel ellentétes módon értelmezte az olimpiai népszavazási kérdés egyértelműségét, különös tekintettel annak időszerűségére.
A közleményben felidézték, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) megtagadta a hitelesítését annak a népszavazási kérdésnek, amely úgy szólt, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?".
Az FVB álláspontja az volt, hogy sem a választópolgári, sem pedig a jogalkotói egyértelműség követelményének nem felel meg a kérdés, mivel 2019-től gyökeresen megváltozott az olimpiarendezéssel kapcsolatos - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által megalkotott - eljárásrend.
Az új szabályok szerint ugyanis az olimpia rendezésének joga már nem pályázati rendszerben, hanem a felek, azaz a rendezésre aspiráló város vagy régió és a NOB, illetve az adott nemzeti bizottság közötti több körös és évekig tartó tárgyalássorozat alapján dől el.
A Kúria azonban úgy ítélte meg, hogy a „pályázat benyújtása" kifejezésnek van egy általános, mindenki számára ismert, a választópolgárok számára is egyértelmű jelentéstartalma, másfelől pedig a fővárosi közgyűlés számára is világosan, kizárólag egyféleképpen értelmezhetően tartalmazza a kérdés valódi tartalmát.
A Kúria végzését többek között a Magyar Olimpia Bizottság is megtámadta alkotmányjogi panasszal, az Alkotmánybíróság pedig arra jutott, hogy a Kúria túlterjeszkedett az egyértelműség törvényi fogalmán.
Nem sokkal az AB határozatának megjelenése után a MOB úgy reagált, hogy tudomásul veszi a döntést, egyúttal pedig megköszönte Nagy Tímea, Vaskuti István és Kovács István olimpiai bajnokoknak, valamint Kemény Dénesnek, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat szövetségi kapitányának, hogy „az olimpiai család nevében kiálltak az igazságos, józan döntésért”.
Kiderült, mit gondolnak a magyarok egy esetleges budapesti olimpiáról
Az első szakasz egy tájékozódási folyamat, ami semmire nem kötelez és nem minősül olimpiára való jelentkezésnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.