Tavaly padlóra került az építőanyag-gyártó ágazat a várakozások szerint idén sem talál magára: leépítések, termelés szüneteltetések, gyárbezárások is jellemezték az elmúlt időszakot.

Iparági becslés szerint 2022-höz képest 2023-ban körülbelül 60 százalékos visszaesés történt szinte minden szegmensben, nagyot esett egyebek közt

  • a cserepek,
  • a téglák,
  • a gerendák,
  • az áthidalók
  • és a térkövek kereslete.

A piacvezető vállalkozásokat egyszerre két oldalról is húzza az ág:

  • Jelentősen csökkent a megrendelésszám az építőipar mélyrepülése miatt, az állami és önkormányzati beruházások nagy részét elhalasztották vagy lefújták, miközben a lakásépítések- és felújítások volumene is elmaradt a várttól.
  • Egyszerre két kormányzati „büntetőadó” is érinti a legnagyobb cégeket.

A kabinet 2023 februárjában az égetett agyag építőanyag, illetve a kerámiacsempe, -lap gyártókra is kiterjesztette a korábban csak a cementgyártókat sújtó kiegészítő bányajáradékot. A közteher hatálya alá csak a 3 milliárd forint árbevételt meghaladó szereplők kerültek.

A pluszteher lényegében lehetetlenné teszi a nyereséges működést

- írja a 24.hu összeállításában azzal, hogy a kiegészítő bányajáradékot a nagy, külföldi tulajdonú gyártóknak kell megfizetniük:

  • az égetett tégla- és cserépgyártásban piacvezető osztrák Wienerberger Téglaipari Zrt.-nek,
  • az osztrák tulajdonú, csempe- és burkolatgyártó Zalakerámiának,
  • a tetőcserepeket gyártó, német gyökerű Creaton South-East Europe Kft.-nek;
  • a büntetőadó részlegesen érinti az osztrák hátterű Leier-cégcsoportot is, mivel két téglagyára működik hazánkban.

Ezenfelül a kormány 2023 júniusában, az év elejéig visszamenőlegesen, szén-dioxid-kvóta adót vetett ki Magyarország legnagyobb kibocsátóira. Ebbe a körbe az építőanyag-iparban  a  cementgyártók mellett a Wienerberger és a Leier is beletartozik.

A kabinet fájlalja, hogy a hazai építőanyag-gyártás 90 százaléka külföldi kézben van. Lázár János építésügyi miniszter már 2023 februárjában felvázolta a jövőképét azzal, hogy a háborúban a külföldieket ki lehet szorítani.

A külföldi nagyvállalatok magyarországi érdekeltségeket fognak eladni

- jósolta anno a tárcavezető.

Lázár János víziója nem igazolódott be, a lap által megkeresett cégek közölték: kitartanak.