Terézváros korábbi fideszes polgármesterjelöltje felel július elsejétől miniszteri biztosként a budapesti kormányzati beruházásokért – írják a Magyar Közlönyben.
Kovács Balázs Norbertet Lázár János nevezte ki, munkáját a tárcavezető irányítja.
Feladata lesz, hogy közreműködjön a Budapestet érintő, az építési és közlekedési miniszter feladatkörébe tartozó állami beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában, ennek keretében egyeztetéseket folytat az érintett önkormányzatokkal. Szintén munkája lesz, hogy kapcsolatot tartson a budapestiekkel, a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és vállalkozásokkal és részt vegyen a munkájával kapcsolatos szakmai anyagok és jogszabályok előkészítésében. Emellett el kell látnia a munkájával kapcsolatos kommunikációs feladatokat is – írja a Népszava.
Mindezért államtitkári díjazásra és juttatásokra jogosult, emellett kap egy titkárságot is.
Kovács Balázs Norbert volt a Fidesz polgármesterjelöltje a VI. kerületben, ahol mindössze a szavazatok 27,48 százalékát tudta begyűjteni a momentumos Soproni Tamás ellenében, aki 66,35 százalékos támogatottsággal újabb öt évre kapott bizalmat a terézvárosiaktól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!