A várakozást felülmúló vevői érdeklődésre tekintettel előbb indítja a Marina City második ütemének építkezését a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia – írja a Magyar Építők.
A kifejezetten távlati tervek alapján épülő városnegyed-rehabilitációs fejlesztés, az észak-pesti XIII. kerületi Duna-parton 14 hektáron felépülő Marina City-ben ezúttal 184 lakást építenek fel. Ezzel párhuzamosan már a 3. ütem indításán, a munkálatok előkészítésén is gőzerővel dolgoznak.
Az egyedi városépítészeti koncepció alapján épülő negyed első két ütemében 363 lakás épül fel 2027-ig, ezek közel 60 százaléka az elmúlt alig fél év alatt már tulajdonosra is talált. A kivitelezési munkálatok mindenesetre jelenleg is gőzerővel zajlanak.
Az első fázishoz hasonló második épületben 184, többségében a Dunára és a budai hegyekre néző panorámás otthont alakítanak ki, amelyek átadása 2026 végére várható.
A tervek szerint a területen a következő években összesen több mint 2500 lakás épül majd fel a fővárosban eddig nem látott formavilágot képviselő házakban, ahol a felfelé szélesedő, tömegformálásnak köszönhetően a magasabb emeleteken egyre tágasabb otthonok kapnak helyet, a zárószinten pedig penthouse-lakásokat alakítanak ki.
Bár a Duna kettészeli a várost, a folyó megközelíthetősége gyakran korlátozott. A Marina City azonban külön figyelmet fordít a víz melletti közösségi tér kialakítására.
Ennek fő elemeként 1,2 kilométerrel hosszabbítják meg az észak-pesti Duna-parti sétányt, amely már a Római-part hosszának is megfelel. A második legfontosabb pont egy szellősen elhelyezett lakóépületeket 90 ezer négyzetméteres, egybefüggő, autómentes, mindenki által látogatható zöldterületét öleli fel.
A terület teljes autómentessége azt takarja, hogy nem csak a parkolókat, hanem a kiszolgáló funkciókat ellátó járművek útvonalát (hulladékszállítás, költöztető, ételfutár) is a felszín alá viszik le.
A Marina City fejlesztési koncepciójának fontos része volt a folyó megközelíthetősége, egy aktív Duna-kapcsolat megteremtése. A folyó közelsége azonban nem jelent kockázatot. A közelmúltban számos helyen komoly gondokat okozó árvíz nem befolyásolta az építkezést. A beruházás részeként környezetbe illeszkedő, tájépítészeti elemekkel kiegészített magaspart is kiépül, a lakóépületek kivitelezésével párhuzamosan
– mondta Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.
Az új városnegyed a 15 perces város koncepciójába illeszkedik majd, vagyis számos szolgáltatás és bevásárlási lehetőség helyben elérhető, beleértve a közösségi közlekedési kapcsolatokat.
Utóbbira jó példa, hogy a hasonló volumenű, Duna-parti fejlesztések közül csak ez rendelkezik közvetlen metrókapcsolattal, ami garantálja a belváros gyors megközelíthetőségét.
A területen lesz egy közösségi funkciókat ellátó létesítmény, amelyben fitness- és wellnesközpont, kül- és beltéri medencék, coworking-tér, közösségi konyha és a gyermekek számára beltéri játszósarok is várja a lakókat.
Nem hanyagolható a zöld szempont sem
Az építkezés során felhasznált hálózati villamos energiát zöld forrásból vételezi a beruházó, az épületek hőenergia-szükségletét pedig levegő-víz és talajszondás víz-víz hőszivattyúk fedezik, így nincs szükség sem földgáz, sem távhő használatára.
A lakóházak tetejére napelemrendszert telepítenek, ezáltal az energiatermelő berendezések üzemeltetéséhez szükséges hálózati villamos energiát zöld forrásból egészítik ki. Az elektromos autózás rohamos terjedésére válaszul egy saját fejlesztésű rugalmas töltésmenedzsment-rendszert is kiépítenek, amely képes kiszolgálni a járművek teljes töltési igényét. Mindezen rendszerek optimális üzemelését, a fogyasztók működését, a hőigényeket és az ehhez szükséges elektromos teljesítményt okos energiamenedzsment-rendszer szabályozza.
Újabb dubaji luxuslakásokra derült fény: na mit gondol, már megint ki bújt el?
A közel 3,5 milliárd forint értékű lakás az Egyesült Arab Emirátusok pálmafa alakú szigetén található meg. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!