Az állami és a magánegészségügy kormány által elrendelt szigorú elválasztás számos problémát vetett fel a betegellátásban.
Az új szabályozás értelmében a két rendszerben végzett vizsgálatok eredményeit nem fogadják el egymás között, így ha egy beteg a magánszektorban kezd el egy diagnosztikai folyamatot, például daganatos megbetegedéssel, az állami rendszerben mindent elölről kell kezdenie.
Az ATV Híradójából az is kiderül, hogy
ez időveszteséget jelent a beteg számára, és kétszeres költséget, hiszen a vizsgálatokat meg kell ismételni az állami szektorban is.
A műsorban idézik az orvosi kamara korábbi elnökét, Kincses Gyulát, aki azt mondta, hogy ez a rendszer ellehetetleníti a gördülékeny betegutakat, aminek következtében a páciensek sok esetben hosszú hónapokig várnak a megfelelő kezelésre.
A háziorvosok és szakorvosok csak az állami ellátásban küldhetnek beutalót, így ha egy beteg egy magánellátó intézményben kap diagnózist, az állami rendszer nem tudja közvetlenül folytatni a kezelést.
Ezen felül a rendszer átjárhatóságának hiánya mind a betegek, mind az állam számára felesleges költségekkel jár. Lantos István háziorvos például az andrológiai rendeléseken szembesült azzal, hogy a meddőségi kezelések során az állami intézmények nem fogadják el a magánszektorban készült leleteket, ezért minden vizsgálatot meg kell ismételni.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy sok orvos sem biztos abban, hogy mi számít jogszerű eljárásnak, ami bizonytalanságot és a betegutak megszakadását eredményezi. Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint
a betegutak sokszor felborultak, és a betegek sokszor céltalanul bolyonganak a rendszerben, és ebben sokszor az orvosok sem tudnak nagyon segíteni, mert ők sem ismerik a változott körülményeket.
Hozzátette, hogy
- a társadalmi egyenlőtlenségek tovább súlyosbodnak, mivel nem mindenki engedheti meg magának a magánellátás költségeit;
- a végül duplán elvégzett vizsgálatokat a magánegészségügyben a beteg fizeti ki újra.
Az állami ellátásban megismételt vizsgálatok pedig további terhet jelentenek az egészségügyi költségvetés számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!