Korábbi cikkünkben egy olvasói panasz alapján számoltunk be arról, hogy egyre többen sérelmezik, a postások meg sem próbálják átadni a személyes kézbesítést igénylő küldeményeket, egyszerűen csak bedobják az értesítő szelvényt.
Egyik olvasónk a cikkre reagálva megosztotta saját tapasztalatait is a témában, eszerint korábban a kisgyermeke részére várt egy igazolványt, ezért gyakran ellenőrizte a postaládát.
Kapcsolódó
Délelőtt 10 óra körül megtalálta az értesítőt a postaládában annak ellenére, hogy állítása szerint reggel 8-kor ellenőrizte utoljára, és azóta végig otthon volt, a csengője is működött.
Ezt követően azonnal elment a postára, ahol a kézbesítővel szeretett volna beszélni, illetve ha ez nem lehetséges, akkor kapni hozzá valamilyen elérhetőséget. Ott azt közölték vele, hogy ez nem lehetséges, mivel a postás még mindig külső helyszínen dolgozik, de a küldemény ott van a postán, át tudja venni.
Olvasónk arra vonatkozó kérdésre, hogy amennyiben a kézbesítő 10 órakor sikertelenül próbálta neki az otthonában átadni a küldeményt, és azóta is kint dolgozik, akkor hogyan került vissza a csomag postára az elmúlt 1 órában, azt a választ kapta, hogy valószínűleg ő értett félre valamit.
Ugyanez az olvasónk egy másik érdekes jelenséget is tapasztalt. Kapott értesítőt, de előző napi dátummal, így hiába volt aznap otthon egész nap, számára is bizonytalanságot keltett, hogy esetleg előző nap nem hallotta a kézbesítőt.
Ezzel kapcsolatban megkereste az ügyfélszolgálatot, hogy kifejezze a felháborodását. Onnan végül azt a tájékoztatást kapta, hogy lefolytatták a belső vizsgálatot, és megállapították, hogy a kézbesítő nem hibázott.
Nehéz igazságot tenni
A közösségi oldalak csoportjait böngészve sem nehéz hasonló panaszokat találni. Az egyik kommentelő szintén azt rótta fel, hogy nem próbálja meg a postás kézbesíteni a küldeményt, hanem csak bedobja az ajánlott értesítőt.
Másikuk beírt a vásárlók könyvébe, de a panaszát azzal utasították vissza, hogy a kivizsgálás szerint nem volt otthon a kérdéses időpontban, így nem volt megalapozott a reklamálása.
Így látja a helyzetet a Posta
A Magyar Posta az Economx kézbesítési rendre vonatkozó kérdésére korábban azt közölte, hogy arra szigorú szabályok vonatkoznak.
Tájékoztatásuk szerint a házhoz kézbesítés alkalmával a személyes kézbesítést igénylő postai küldemények esetében a címzett, vagy egyéb jogosult átvevő részére történik a kézbesítés megkísérlése. Jogosult átvevő hiányában a posta értesítőt hagy hátra.
Személyes kézbesítést nem igénylő küldemény esetén (például nem könyvelt, rögzített ajánlott küldemény) a küldemény kézbesítése – átvételi elismertetés nélkül – levélszekrény útján történik.
Azt javasolták, hogy amennyiben az ügyfeleknek konkrét kérdésük van, vagy panaszt tennének a szolgáltatással kapcsolatban, akkor az ügyfélszolgálatukkal vehetik fel a kapcsolatot.
Nincsenek könnyű helyzetben a kézbesítők sem
A másik oldal helyzetét is érdemes megvizsgálni, ugyanis sok hír látott napvilágot az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, hogy a kézbesítők túlterheltek, mivel a szakma kihalófélben van, gyér az utánpótlás, ráadásul a fizetés is alacsony.
2023 elején jelentős létszámleépítésre is sor került a vállalatnál, amelynek keretében 1200 munkavállalót bocsátottak el. A döntést akkor azzal magyarázta a posta, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben így tudják megőrizni a működés stabilitását.
A meglévő állomány helyzetét emellett tovább nehezíti, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma. A helyzet már annyira elfajult, hogy a Magyar Posta nemrégiben figyelemfelhívó kampányt indított „Postásnak lenni nem küzdősport” szlogennel.
Tavaly mintegy 70 atrocitás érte a postásokat, ami 10 százalékkal több, mint az előző időszakban.
Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója arról is beszélt a kampányt elindító sajtótájékoztatón, hogy az egyik kézbesítőt gumilövedékkel lőtték meg, de volt olyan eset is, amikor egy kézbesítőt többen is körbevettek, és több mint egy órán keresztül nem engedtek tovább.
A szakszervezet álláspontja
Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke az Economx megkeresésére, tudniillik hogy a szakszervezetnek van-e tudomása a fent ismertetettekhez hasonló esetekről, azt közölte, hogy „a kézbesítő javadalmazása miatt érdekelt a sikeres kézbesítésben. Amennyiben vét a munkáltató által is küldött szabályok ellen, az ügyfél panaszbejelentését követően vizsgálat indul”. Mivel ezek a postahelyeken történnek, ezért ezekről nincsen információjuk.
A szakszervezeti vezető elmondta, hogy egy meghatározott szabályzat alapján kell a kézbesítést végezni, amely következetesen részletezi az eljárást az értesítő hátra hagyására vonatkozóan.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a postások jelentős munkaterhelésének köze lehet-e a személyes kézbesítési kísérletek elmaradásához azt a választ adta, hogy „a szabályos munkavégzés során az ügyfél személyes felkeresése az elsődleges”, és megismételte, hogy a sikeres kézbesítésben érdekelt a dolgozó is.
Azzal kapcsolatban nem érkezett hozzájuk jelzés, hogy a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények növekvő számának köze lehet a fent tárgyalt problémához.
Polgármesteri hivatalba vagy a művelődési házba kerülhetnek a falusi kisposták?
Az alacsony forgalom és a magas fenntartási költségek miatt számos kistelepülésen került veszélybe a még működő posták fenntartása is. A kulturális államtitkárság terve mentőövet jelenthet számukra.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!